Namika Ayami ~

KO-KI pov.

Aztán kitaláltam, hogy kicsit megszívatom és azt mondom neki, hogy dolgozni kell de közben csak én leszek ott! Fel is hívtam rögtön! 
- Igen? *vette fel.*
- Szia! *szóltam meg.* - Csak azért hívlak mert mehetünk be dolgozni!
- Oh. . értem! Köszi, hogy szóltál! - Ugyan. Nincs mit! *mondtam.* 
- Na megyek készülni. 
- Okés. 
- Szia! 
- Szia! *tettük le majd elindultam a kiadóhoz.* 
Aztán elbújtam és megláttam Namit. Csak nézett és én a háta mögé mentem.
- Buh! *kaptam el a kezemmel.* 
- Te... *fordult meg és csak vigyorogtam rá.* 
- Szia!
- Te állat! Minek ijesztgetsz? 
- Nem tudom. 
- Menjünk be!
- De hát be van zárva!
- Akkor minek hívtál? 
- Mert ha azt mondom, hogy gyere el hozzám akkor nem jössz! 
- Te szemét! 
- Unatkozok! Menjünk el valamerre! 
- KO-KI! 
- Nami! 
- Mit akarsz? 
- Nekem a séta is tökély!
- Komolyan.. na akkor menjünk! 
- Séta? 
- Igen! De menjünk el hozzám! Elhozom Sorryt is! Régen sétáltattam már. 
- Rendben!
Elindultunk majd gyorsan beszaladt Sorryért. Aztán elindultunk sétálni. 
- Merre megyünk? *kérdezte.*
- Nem tudom. 
- Na az jó. *kuncogott.*
- Ugye? Nekem mindegy! *mosolyogtam. Ez az! Sikerült!* 
- Akkor menjünk a parkba! 
- Oké! *bólintottam majd elindultunk.* 
Sokáig ott voltunk és játszottunk Sorryval. Aztán egyszer csak valaki megszólított minket.
- Na mi van? Ilyen gyorsan túlléptél? *jött oda az a kis köcsög.* 
- Te mit keresel itt? 
- Ha jól tudom jogom van ide jönni! 
- Igen. 
- Szóval? 
- Ő csak a főnököm. 
- Aham. Látom. 
- Na jó. Jobb ha eltűnsz innen! *mondtam.* 
- Megbasztad már mi? 
- Én nem arra megyek! 
- Jaj, hallod ezt Nami? Szeret a főnököd. Milyen jó is lesz vele lefeküdni. Ahogy a hátát fogod karmolni. És ahogy csókolgatni fog! Eltudnád képzelni mi? 
- Takaródj innen! *ordítottam el magam. Nem sűrűn ordítok, de ez a kis pöcs kihozta belőlem az állatot. Még is közben elképzeltem ahogy Nami végig karmol a hátamon.*
- Mert mi lesz? 
- Beverem azt a kis cuki pofid! 
- Hagyjad! *fogta meg a kezem.* 
- Jaj, hát nem édes? Megvéd téged! 
- Húzz innen! 
- Gyere inkább te! *húzott el onnan.*
- Nami!! 
- Hagyjad! *motyogta.* 
- De, ez egy szemét! 
- Ezért ne foglalkozz vele!
- De.. 
- Nincs de! Hagyjad! 
- De megbántott téged! 
- És?
- Nem hagyom ennyibe! 
- KO-KI! Ha nem nyugszol meg akkor itt hagylak! 
- Bocsi! 
- Nincs baj! 
Leültünk egy padra és csak néztünk előre, az a ő engem nézett. 
- Te elképzelted azt amit mondott? *kérdezte.* 
- Öhm.. *vakartam a fejem. Nem akarok neki hazudni.* 
- Igen? 
- Kicsit! 
- Értem. 
- Te? 
- Nem.
- Miért nem? 
- Mert te a főnököm vagy! 
- Nami! Azt hittem ezt már félre tudod tenni! 
- De nem! Akkor is a főnököm vagy! 
- Nami! 
- Mindegy! Inkább hazamegyek! *állt fel.*
- Ne! *álltam fel én is.* 
- De! *indult el mire vissza rántottam és megcsókoltam.* 
Az elején talán megijedt de aztán viszonozta és a csók után a nyakát puszilgattam. Annyira édes és annyira jól esett ez nekem. 
- KO-KI! *lökött el.* 
- Bocsi. *hajtottam le a fejem.* 
- Miért kell neked összezavarni? *sírva fakadt és elfutott.*
A francba! Ezt elbasztam. . Utána kell mennem! De nem! Nem tudom mit tegyek! Ezen sokáig gondolkoztam nem is tudom miért. Elmentem sétálni és úgy döntöttem utána megyek! Mikor odaértem az anyukája beengedett és felmentem a szobájához. De az be volt zárva. Kopogtam.- Ki az? *szólt ki.*
- Én vagyok az! *mondtam*
- Menj már el innen! *ordított ki és hallottam amint sír.*
- Kérlek engedj be! *dörömböltem.*
- Nem! Húzz innen!
- Kérlek!
- Nem! *hüppögött.*
- Akkor betöröm az ajtód!
- Ne!
- Akkor engedj be!
- Minek jöttél? *nyitotta ki és én kihasználva be is mentem.*
- Bocsánatot kérni! Nagyon hülye voltam, de elragadott a vágy! Kérlek bocsájts meg! Nem akartalak összezavarni!
- De megtetted! *állt az ajtóba.*
- De nem szándékos volt!
- Véletlen megcsókoltál mi? Mert az olyan véletlen szokott menni. .
- Nem, de mondtam, hogy a vágy volt!
- És akkor akárhányszor megkívánod a csókunkat megcsókolsz? És ha megkívánsz akkor meg is erőszakolsz vagy mi?
- Nem! Leállok! De ha ez így lenne akkor ezt csinálnám most is. *nyomtam neki az ajtónak és megcsókoltam. Nem tudom mi van velem.*
- Hagyj jó? *lökött el.*
- De érzem, hogy élvezed!
- Mi közöd van hozzá?
- Mert én váltom ezt ki belőled!
- És?
- Szereltek!
- Én meg nem! Elmehetsz! *nyitotta ki nekem az ajtót.*
- Ne! Kérlek! *csuktam vissza.*
- KO-KI! Ez az én szobám és azt szeretném ha kimennél!
- De Nami!
- KO-KI! Kérlek!
- Nem akarok elmenni!
- De elmész!
- Nem!
- KO-KI! Akkor én megyek el! *fogta magát és elmentem.*
- Neee! *mentem utána.*
- De! Miért nem tudsz békén hagyni?
- Mert szeretlek!
- De én nem!
- A szemed más mond!
- De jó, hogy nekem a szemem is beszél!
- Azt mondja, hogy szeretsz és csodálsz! 
- Eddig csodáltalak! Egy remek dobos vagy és ember! De ez megtört előttem most! Nem értesz a szóból se!
- De ez nem így van csak te nem érted meg!
- Nem mert én egy értetlen személy vagyok!
- Nem azt mondtam!
- Jobb ha elmész oké?
- Nem!
- De! *sírva fakadt megint.*
- Neee! Ne sírj! *húztam magamhoz.*
- Akkor menj el innen!
- De nem szeretnék!
- De menj el!
- Akkor megbocsájtasz?
- Igen!
- Akkor elmegyek! De kérlek ne sírj!
- Nem fogok! Csak menj már! Gondolkoznom kell!
- Jó! Csak nyugodtan. *pusziltam meg a homlokát és otthagytam.*
Rémes érzés, hogy miattam sír. . Olyan rossz ezt látni, egy hülye vagyok! Hazamentem és egy doboz sört vettem magamhoz majd leültem tv-t nézni. Persze egyáltalán nem figyeltem az adásra mert csak Nami járt az eszembe. Annyira elvette az eszemet. . kiskorába is nagyon cuki volt ahogy nem mert oda jönni hozzám, de azért próbált közeledni. Lassan megiszogattam a söröm és a tv-t kikapcsoltam. Teljes sötétségbe ültem, mert már sötétedett. Rosszul éreztem magam. . fájt a fejem és csak Namin kattogott az agyam. 

Takashi Yoko.~

Ryoga Pov:

Mikor kiléptem az üzletből, egyből megpillantottam az én sétáló Yokomat. 
- Yoko! *kiáltottam utána.*
- Ryoga, te mégis mit csinálsz itt? Yokoval kellene beszélned!
- Nem beszélek vele! *állítottam meg.* 
- Miért nem? *kérdezte zavarodottan.*
- Mert csak kihasznált téged! 
- Ezt, hogy érted? *nézett rám, mint valami hülyére.*
- Rajtad keresztül akart a közelembe férkőzni! Végig szidott téged, mintha valami társadalmilag visszamaradott személy lennél. 
- Komolyan ezt csinálta? *szomorodott el.* - Pedig én megbíztam benne! 
- Tudom! Ez a baj az emberekkel, nem tudják értékelni a másikat! 
- Sajnálom, hogy ráerőltettelek erre az egészre. 
- Nem a te hibád! *próbáltam vigasztalni.* - Nem tudtad, hogy ez a csaj ilyen gyökér.
- Ha tudtam volna, akkor biztos nem küldelek oda! *pillantott rám aggódva.* 
- Mi lenne, ha elmennénk valahova enni? *vetettem fel az ötletet.*
- Az nagyon jó lenne! *mosolygott rám.* - Hova menjünk?
- Én arra gondoltam, hogy ehetnénk egy kis sushi-t. De most nem mi készítenénk, mint a múltkor. *nevettem el magam.*
- Benne vagyok! *nevetett ő is és elindultunk egy közeli sushi bárba. Rendeltünk és enni kezdtünk.* 
- Yoko... kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Megbántad, hogy nálunk dolgozol? 
- Egy pillanatra sem! Nagyon szeretek veletek dolgozni. 
- Komolyan? *lepődtem meg, pedig azt hittem, hogy nem szeret velünk dolgozni, amiért olyan sokáig bántottam és szidtam őt.* 
- Komolyan.
- Ugye nem kedveltél engem, igaz? 
- Próbáltalak akkor is kedvelni, de nem nagyon ment, mert goromba voltál velem. De miért kérdezel most hirtelen ilyeneket? 
- Csak úgy merőkíváncsiságból. 
- De már ez régen volt! Azóta sokat változtál! Igaz vannak néha problémáink, de ezek nem tartanak sokáig. 
- Ahogy mondod. *mosolyogtam.* - Nagyon szeretek valamiért veled lenni.
- Tényleg?
- Aha. *és éreztem, hogy egy kissé belepirultam. Most meg mi a fenét csinálok? Ez nagyon gáz.* 
- Én is szeretek veled lenni. *mondta szemrebbenés nélkül. Nem tudom miért, de megörültem neki.* 
- Ennek nagyon örülök! *mosolyogtam.* - Most sikerült zavarba hoznod! Örülsz?
- Nagyon is. *nevetett fel.* - Azért élek, hogy a Ryoga féléket zavarba hozzam! 
- De már hirtelen azt is elfelejtettem, hogy mit akartam mondani! *nevettem kínosan. Ez a lány, teljesen megbabonáz.* 
- Azt akartad mondani, hogy: "Yoko, te vagy a legédesebb lány a világon!" *kuncogott rajtam.*
- Yoko, te vagy a legédesebb lány a világon! *mondtam komolyan, mire belepirult és gyors inni kezdett.* - Most te jöttél zavarba!
*nevettem.*
- Igen, mert komolyan mondtad! Azt hittem, hogy elhülyéskeded! *kezdte védeni magát.* 
- De ezt komolyan is gondoltam!
- Ryoga, furcsa vagy. *nevetett ki.* 
- Tudom és ez most gáz! *nevettem én is magamon.*
- Talán az a Yoko összezavart téged?
- Nem hinném. *ráztam a fejem.* - Az én Yokom zavart össze!
- Ne birtokolj!
- De, mert már csókolóztunk.
- És akkor az azt jelenti, hogy a tiéd vagyok? *kuncogott.*
- Igen, azt! 
- Akkor fizesd ki a sushimat! *nevetett.* 
- Alapból kifizettem volna, ez az én feladatom. 
- Akkor legközelebb én hívlak meg. 
- Neeeeeem! Én foglak meghívni mindig.
- Persze, aztán meg tönkremész anyagilag. 
- Nem érdekel, úgy érzem, hogy érted most bármit megtudnék tenni. 
- Ryoga... *nem tudott mit mondani, csak némán ült előttem.* 
- Eljönnél velem most valahova? 
- Nem tudom... 
- Kérlek! *kérleltem, mutatni szeretnék neki valamit.* 
- Hát jóóó... legyen. *gyors ettünk még egy kicsit, majd elindultunk haza a kocsimért és arra a helyre, ahova menni szerettem volna. Egy kisebb tóparti hely volt, ahova leültünk.*
- Ez messze van a város zajától. *mondtam.*
- Nem jó, mert itt megtudsz erőszakolni. *nevetett.* 
- Nem terveztem ilyet, de ha szeretnéd akkor... *ültem hozzá közelebb.*
- Így ősszel elég hideg a homok. *kuncogott Yoko és a hajamba szórta.* 
- Hé.... te kis! *fordítottam a hátára.*
- Ne, ne szórj rám homokot! 
- Miért is ne tegyek ilyet? *vigyorogtam.* 
- Mert tudom, hogy szeretsz! 
- Nem szeretlek!
- De igen!
- Neeem, nézd csak. *húztam fel a lábát magamhoz és megcsókoltam. Közben a lemenő napfénye cikázott végig a hátamon. Elszúrtam, a naplementét akartam neki megmutatni, ehelyett itt fekszik alattam és csókolom. Mégis mi a fenét csinálok? Azt hiszem, teljesen belé zúgtam.*
- Ryoga. *mondta egy levegővétel után.*
- Tudom, hogy nem kellene. *ráztam a fejem és felültem.* 
- Ryoga...
- Hiszen, talán ez még túl korai és mind a kettőnknek meg kellene gondolnia vagy nem is tudom, de.... 
- Jaj, csak fogd be! *Nem tudtam befejezni, mert újra lehúzott magához és megcsókolt.* 
- Leszel a barátnőm? 

Namika Ayami ~

Egyszer csak kopogást hallottam a szobám ajtajánál.
- Ki az? *szóltam ki.*
- Én vagyok az! *mondta egy ismerős hang. KO-KI.*
- Menj már el innen! *ordítottam ki neki és megint elsírtam magam.*
- Kérlek engedj be! *dörömbölt.*
- Nem! Húzz innen!
- Kérlek!
- Nem! *hüppögtem.*
- Akkor betöröm az ajtód!
- Ne!
- Akkor engedj be!
- Minek jöttél? *nyitottam ki neki az ajtót mire beviharzott.*
- Bocsánatot kérni! Nagyon hülye voltam, de elragadott a vágy! Kérlek bocsájts meg! Nem akartalak összezavarni!
- De megtetted! *álltam az ajtóba.*
- De nem szándékos volt!
- Véletlen megcsókoltál mi? Mert az olyan véletlen szokott menni. .
- Nem, de mondtam, hogy a vágy volt!
- És akkor akárhányszor megkívánod a csókunkat megcsókolsz? És ha megkívánsz akkor meg is erőszakolsz vagy mi?
- Nem! Leállok! De ha ez így lenne akkor ezt csinálnám most is. *nyomott neki az ajtónak és megcsókolt. Kezdtem elgyengülni, de leállítottam.*
- Hagyj jó? *löktem el.*
- De érzem, hogy élvezed!
- Mi közöd van hozzá?
- Mert én váltom ezt ki belőled!
- És?
- Szereltek!
- Én meg nem! Elmehetsz! *nyitottam ki neki az ajtót.*
- Ne! Kérlek! *csukta vissza.*
- KO-KI! Ez az én szobám és azt szeretném ha kimennél!
- De Nami!
- KO-KI! Kérlek!
- Nem akarok elmenni!
- De elmész!
- Nem!
- KO-KI! Akkor én megyek el! *fogtam magam és elmentem.*
- Neee! *jött utánam KO-KI.*
- De! Miért nem tudsz békén hagyni?
- Mert szeretlek!
- De én nem!
- A szemed más mond!
- De jó, hogy nekem a szemem is beszél!
- Azt mondja, hogy szeretsz és csodálsz! 
- Eddig csodáltalak! Egy remek dobos vagy és ember! De ez megtört előttem most! Nem értesz a szóból se!
- De ez nem így van csak te nem érted meg!
- Nem mert én egy értetlen személy vagyok!
- Nem azt mondtam!
- Jobb ha elmész oké?
- Nem!
- De! *sírva fakadtam megint.*
- Neee! Ne sírj! *húzott magához.*
- Akkor menj el innen!
- De nem szeretnék!
- De menj el!
- Akkor megbocsájtasz?
- Igen!
- Akkor elmegyek! De kérlek ne sírj!
- Nem fogok! Csak menj már! Gondolkoznom kell!
- Jó! Csak nyugodtan. *puszilta meg a homlokom és otthagyott.*
Visszamentem a házba és a kanapéra rogytam.
- Mi volt ez? *kérdezte apu.*
- Semmi! *ráztam a fejem.*
- Kérlek kicsim! Mond el! Sokkal jobb lesz. *ült le és a hátam simogatta.*
- Az volt, hogy egyszer megbeszéltem már vele, hogy tetszik meg neki is én de csak barátok és munkakapcsolat lesz köztünk! Nos hát ez neki nem sikerült mert ma megint megcsókolt! Mert akkor azt kérte, hogy had csókoljon meg! Megengedtem neki de ezúttal csak úgy megcsókolt.
- Értem vagyis zavaros de értem!
- És most alig akart elmenni meg megint megcsókolt.
- És te élvezted?
- Apa!
- Csak kérdezem! Szeretnék segíteni!
- Kicsit!
- Értem. És miért nem próbálod meg vele? Ha ennyire szeret.
- Nem! Apa!
- Most miért?
- Mert ő a főnököm!
- Jóó. Shh! *ölelt át.*
- A bátyámat akarom! *fakadtam ki megint.*
- Tudom! De sajnos nem lehet! *simogatott apa.*
- De miért nem?
- Mert meghalt!
- De miért? *zokogtam.*
- Nem tudom! De sshh! Nyugi! *próbált csitítgatni apa.*
- Kérem a bátyámat! *zokogtam és felfelé néztem a plafonra.*
- Shhh! *szorított meg erősen apa.*
Már azóta vannak ilyen "rohamaim" mióta a bátyám meghalt, de ezek már eltűnni látszódtak. De ezek szerint megint előjött. Semmit sem láttam ilyenkor. . csak bátyó arca lebegett előttem. 

Takahashi Yoko.~

Ryoga Pov:

A Nico-Nico adás végeztével visszamentem az öltözőbe. Nagyon jó volt, tényleg sokat hülyéskedtünk a srácokkal és élveztem, felszabadult voltam. De talán csak azért, mert tudtam, hogy Yoko vár rám. Ennek örömére még gyorsabban kezdtem öltözni. Elköszöntem gyors a többiektől és már rohantam is a termünkhöz, ők pedig mentek haza. Meglepetésemre azonban nem volt bent, körbenéztem mindenhol. Hazament volna? Sóhajtottam majd kifelé fordultam. Már éppen a bejáratnál voltam, mikor valaki befogta a szememet.
- Ne szórakozz velem! Nincs jó kedvem! *förmedtem rá, nem tudtam, hogy ki az. De erre az első lendülettel megfordított.*
- Miért nincs jó kedved?
- Yoko! Azt hittem, hogy hazamentél. *könnyebbültem meg, de ő csak mosolygott.*
- Megígértem, hogy nem megyek haza, hanem megvárlak. Miért nem tudsz egy kicsit is bízni bennem?
- Ne haragudj, csak sok nő vert már át.
- Engem is sok férfi, de ettől még tudok benned bízni! 
- Jó, tényleg sajnálom. *mosolyogtam, ami gondolom már jobban tetszett neki, mert ő is mosolygott.* - Akkor indulhatunk?
- Persze, mehetünk. *mondta, majd elindultunk. Egy bő séta után pedig meg is érkeztünk. Leültünk egy helyre, majd jött is a kiszolgáló. Gondolom felismerte Yoko-t, mert nagyon mosolygott rá.*
- Mit hozhatok? *kérdezte vigyorogva, le se vette rólam a szemét.*
- Egy epres tortaszeletet szeretnék. *mosolygott Yoko.*
- Én is azt kérném. *mosolyogtam rá, amitől látszólag a levegőben érezte magát. Majd felírta és elment.*
- Ugye milyen kedves ez a pincérnő? *kérdezte Yoko.* 
- Az a dolga, hogy kedves legyen. *hüledeztem.* 
- Jó, de ő a harmadik személy. *vigyorgott.*
- Tessék? *kérdeztem vissza, mint valami hülye.* - Nem igazán értelek. 
- Miatta békültünk ki. Yoko-nak hívják.
- Hogy? *lepődtem meg, majdnem leestem a székről. Majd elmesélt nekem mindent töviről-hegyire.* - Szóval egy rajongó?
- Igen, az! Megígértem neki, hogy írsz neki egy autogramot. 
- Persze, ez még belefér.
- Lenne még valami. 
- Micsoda?
- Nem maradnál itt vele egy kicsit? Csak egy kicsit beszélgetnétek, otthon meg találkoznánk.
- Nem, szó se lehet róla! Nem fogsz csak úgy itt hagyni vele! 
- De Ryoga, ez nagyon sokat jelentene neki! Meg nekem is! *majd megkaptuk a rendeléseinket és enni kezdtünk.* 
- Nem tudom, hisz mégis csak a rajongóm...
- Pontosan! Olyan szépeket mondott rólad és váltig állította, hogy te jó ember vagy, miközben én haragudtam rád! 
- Mert jó ember is vagyok! De Yoko, ez nem így megy! Nem beszélgethetek csak úgy vele... 
- Miért ne? Hiszen ő is csak egy átlagos ember, mint te!
- De én nem vagyok átlagos.
- Ryoga, kérlek! Megteszek bármit! 
- Kérlek, ne könyörögj! 
- Ryogaaaaaa... *vetette be a kiskutyaszemeket.*
- Ne nézz így rám! Oké? *de csak folytatta tovább.* - Jól van, jól van.. beszélgetek vele egy kicsit! 
- Komolyan? *kérdezte csillogó szemekkel.* 
- Igen. *sóhajtottam fel.* - Ugye most tudsz róla, hogy utállak?
- Csak utálj, most nem érdekel. *mosolygott.*
- De mire jó ez az egész? 
- Csakhogy megismerd a rajongóidat és átéld, hogy az ő helyzetük most éppen milyen! 
- De hiszen itt vagy te, nekem ez pontosan elég! Ő is Yoko, mint te!
- Az egy dolog, hogy ő is Yoko, de nem vagyunk egyformák... tudod jól te is. Hiszen nincsenek egyforma emberek. 
- Ez most sokat jelent neked, igaz?
- Igen, azt hiszem ha ezen most től leszel még közelebb tudok kerülni hozzád, még jobban megtudlak ismerni, mint egy embert. 
- Akkor érted megteszem! Nem azért a rajongóért.. leszögezem előre... és max csak 20 percet beszélek vele! 
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! *hálálkodott és megfogta kezem, majd felállt és az asztalra tette a pénzét.* - Akkor én most megyek.
- Hogy mi? Erről nem volt szó! *húztam vissza.*
- Mit vártál, hogy itt leszek harmadik személynek? 
- Igen, legalább! Yoko így nem maradok! *álltam fel, de visszaültetett.* 
- Itt maradsz és kész! Addig felhívom Kazu-t és találkozok vele! 
- Yoko... *hisztiztem, mint egy gyerek.*
- Akkor holnap elmehetünk megnézni mindent, amit csak szeretnél. *vigyorgott rám. Ennek az ajánlatnak nem tudtam ellenállni.* 
- Jó, rendben. *mosolyogtam.* - Adnék egy puszit, de...
- Tudom, a hírnév ezzel jár.. én meg nem adnék neked puszit. *nevette el magát, majd elment. Intettem, a pincérnőnek, aki elvitte a tányérokat és fizettem, majd szóltam neki, hogy üljön le.* 
- Helló! Ryoga vagyok! *köszöntem, ő pedig zavarában, meg se szólalt. Így nehéz lesz.* - Hogyan szólíthatlak? 
- Yo-yokonak. *válaszolta pirultan.*
- Nem szólíthatnálak máshogy? Tudod egy kedves barátomat is így hívják és nem akarlak vele összekeverni. 
Tudom, hogy ez rohadt bunkóság volt. De nem szólíthatom Yoko-nak. Yoko nem ilyen  Yoko szép és kedves... ő meg... Látom rajta, hogy megbántottam, de nem érdekel. 
- Úgy szólítasz Ryoga-san, ahogy akarsz. *mosolygott. Elvettem a kis jegyzet füzetét és adtam neki egy autogramot.* 
- Akkor Yo leszel, míg beszélgetünk.
- Örülök, hogy az alkalmazottja segített nekem! Mindig is szerettem volna Ryoga-sannal találkozni.
- Ő nem csak az alkalmazottam. *húztam a számat.* - Hanem egy nagyon jó barátom is.
- Nekem nem úgy tűnt. Olyan volt, mintha folyamatosan a kedvében szeretne járni. Idegesítő egy nőszemély, nem?
- Nem idegesítő! Nagyon is kedves, aranyos és megértő. Amúgy is mi közöd van hozzá? 
- Csak arra gondoltam, hogy biztos bele van zúgva Ryoga-sanba, mert akkor nem tenne meg önért ennyi mindent... de egy ilyen személy csak egy rakás szerencsétlenség lehet. Arra se lehet méltatni, hogy éljen. 
*Elegem lett, összetéptem az autogramot, felálltam és felborítottam az asztalt. Eléggé megijedt.* 
- Ki vagy te, hogy ítélkezz mások felett, mi? Te vagy a legmocskosabb rajongóm! Ha még egyszer a szádra mered így venni, esküszöm, hogy megkeserítem az életedet! Fogtad?! Mert csak egy szerencsétlen liba vagy, aki az ember társadalmi helyzetét nézi és elítél másokat, anélkül, hogy ismerné! Egy rohadt hulladék vagy a társadalomban semmi több! 
*Rúgtam bele a székbe idegességemben, majd otthagytam és egyenesen hazafelé mentem. Annyira dühös voltam. Ilyen rajongóim vannak? Ez szánalmas és undorító....* 

Namika Ayami ~

- Ugyan. Nincs mit! *mondta.*
- Na megyek készülni.
- Okés.
- Szia!
- Szia! *tettük le majd elkezdtem készülödni.*
- Na mi van? *kérdezte anyu mikor lementem.*
- Be kell mennem!
- Értem!
- Na megyek is!
- Rendben. Szia!
- Szia! *mentem el.*
Mikor odaértem a fa még ott volt. Mi a..? Most akkor mi is van? Megálltam és csak néztem.
- Buh! *kapott el egy kéz.*
- Te... *fordultam meg és KO-KI vigyorgott rám.*
- Szia!
- Te állat! Minek ijesztgetsz?
- Nem tudom.
- Menjünk be!
- De hát be van zárva!
- Akkor minek hívtál?
- Mert ha azt mondom, hogy gyere el hozzám akkor nem jössz!
- Te szemét!
- Unatkozok! Menjünk el valamerre!
- KO-KI!
- Nami!
- Mit akarsz?
- Nekem a séta is tökély!
- Komolyan.. na akkor menjünk!
- Séta?
- Igen! De menjünk el hozzám! Elhozom Sorryt is! Régen sétáltattam már.
- Rendben!
Elindultunk majd gyorsan beszaladtam Sorryért. Aztán elindultunk sétálni.
- Merre megyünk? *kérdeztem.*
- Nem tudom.
- Na az jó. *kuncogtam.*
- Ugye? Nekem mindegy! *mosolygott.*
- Akkor menjünk a parkba!
- Oké! *bólintott majd elindultunk.*
Sokáig ott voltunk és játszottunk Sorryval. Aztán egyszer csak ismerős hang ütötte meg a fülem
- Na mi van? Ilyen gyorsan túlléptél? *jött oda Ryo.*
- Te mit keresel itt?
- Ha jól tudom jogom van ide jönni!
- Igen.
- Szóval?
- Ő csak a főnököm.
- Aham. Látom.
- Na jó. Jobb ha eltűnsz innen! *mondta KO-KI.*
- Megbasztad már mi?
- Én nem arra megyek!
- Jaj, hallod ezt Nami? Szeret a főnököd. Milyen jó is lesz vele lefeküdni. Ahogy a hátát fogod karmolni. És ahogy csókolgatni fog! Eltudnád képzelni mi?
- Takaródj innen! *ordította el magát KO-KI. Megijedtem. Sosem hallottam ordítani. De amit Ryo mondott. Nem is tudom.. pofátlan, de nem.. nem tudom. Eltudtam képzelni! De ezt félre kell tennem! Ő a főnököm!*
- Mert mi lesz?
- Beverem azt a kis cuki pofid!
- Hagyjad! *fogtam meg KO-KI ökölbe szorított kezét.*
- Jaj, hát nem édes? Megvéd téged!
- Húzz innen!
- Gyere inkább te! *húztam el onnan.*
- Nami!!
- Hagyjad! *motyogtam.*
- De, ez egy szemét!
- Ezért ne foglalkozz vele!
- De..
- Nincs de! Hagyjad!
- De megbántott téged!
- És?
- Nem hagyom ennyibe!
- KO-KI! Ha nem nyugszol meg akkor itt hagylak!
- Bocsi!
- Nincs baj!
Leültünk egy padra és csak néztünk előre, az a ő engem nézett.
- Te elképzelted azt amit mondott? *kérdeztem. Meg kell tudnom!*
- Öhm.. *vakarta a fejét.*
- Igen?
- Kicsit!
- Értem.
- Te?
- Nem. *hazudtam. De nem tehetek mást!*
- Miért nem?
- Mert te a főnököm vagy!
- Nami! Azt hittem ezt már félre tudod tenni!
- De nem! Akkor is a főnököm vagy!
- Nami!
- Mindegy! Inkább hazamegyek! *álltam fel.*
- Ne! *állt fel ő is.*
- De! *indultam el mire vissza rántott és megcsókolt.*
Megijedtem, de olyan jól esett, hogy viszonoztam. A karjaiba borultam és engedtem, hogy csókoljon. Mikor befejeztük a nyakamat puszilgatta. Ez is roppant jól esett, de ezt már nem hagytam.
- KO-KI! *löktem el.*
- Bocsi. *hajtotta le a fejét.*
- Miért kell neked összezavarni? *sírva fakadtam és elfutottam onnan.*
Olyan jól esett, de ő a főnököm! Utálom ezt az érzést! Egyenest haza futottam. Aztán csak fel a szobámba és bezártam az ajtót. Az ágyamra dőltem és csak sírtam. Miért kell neki összezavarnia? És Ryo is.. hagyjon békén! Mikor már láttam a könnyeimtől kezembe vettem a képet amin bátyó és KO-KI van. Ez volt az egyik kedvenc képe. Csak néztem őket. KO-KInak ezen a képen is 1000 wattos mosolya van. Bátyó sem hanyagolta a mosoly áradatot. Nekem ők ketten az én hőseim! Épp ezért KO-KInak nem kéne össze zavarnia! Magamhoz szorítottam a képet és szipogtam. Ha bátyó itt lenne tudná mit kell tennem! Ezen agyalva elaludtam.

Takahashi Yoko.~

- Igen, becsaptalak. *nyújtottam a nyelvem.* - De csak azért, hogy kiszedjem belőled azt a titkot! 
- Hát akkor el kell, hogy keserítselek. *vonta meg a vállát.* 
- Miért? *pillantottam rá zavartan.* 
- Mert ez még nem hivatalos. Csak én vettelek fel, a többieknek is bele kell egyezniük.
- Akkor a többieket is meg kell csókolnom? *húztam az agyát.*
- Még mit nem! *pattant fel és elém állt.* - Ha én vagyok a kedvenced, akkor nem csókolgathatsz csak úgy másokat!
- Ne mond meg, hogy mit csináljak. *kuncogtam.* - Délután eljönnél velem abba a kávézóba, ahol voltam?
- Miért? *lepődött meg.*
- Csak egy szívesség miatt. 
- Miféle szívesség?
- Majd ott megtudod, rendben? Nagyon fontos lenne nekem!
- Hát jó... A többiek is ott lesznek?
- Nem csak mi ketten, meg egy harmadik személy. 
- Miféle a harmadik személy? *kezdett kíváncsiskodni.*
- Mondjuk úgy, hogy annak a személynek köszönheted, hogy kibékültem veled.
- Oh! Megakarom ismerni! *jött teljesen lázba. Majd nem sokkal később felhívtak minket, hogy sikeresen eltudták vinni a kidőlt fát, így mentünk is dolgozni. Ryoga előrement, hogy a srácok ne sejtsenek semmit, hogy ebben a pár napban együtt dolgozunk.* 
- Végre! *kiáltott rám K. Még csak az ajtóban álltam, be se tudtam lépni rendesen.* 
- Helló! *integettem vigyorogva.* 
- Yoko! *húzott be Tomo. Valamiért különösképpen boldogok.*
- Mi ez a nagy vidámság? *érdeklődtem.*
- Csak őrültünk, hogy tovább aludhatunk a kelleténél. *mosolygott Ray.* 
- Ugye te is aludtál egy picit? *kérdezte K.*
- Ümm... *belegondolva, hogy az egész reggelt végig veszekedtem Ryoga-val.* - Nem, otthon volt pár dolgom, amit el kellett intéznem.
- Micsoda? *vigyorgott Tomo.*
- Ne faggasd! *süllyesztette bele Ryoga a tenyerét, Tomo arcába.* 
- Gondolom Ryoga te végig aludtad az egész reggelt, ahogy meghallottad ezt, nem? *kérdezte vigyorogva K.*
- Persze, de előtte felhívtam Yoko-t, hogy ne jöjjön be. Gondolom ti voltatok olyan idióták, hogy nem szóltatok neki.
- Bocsi. *vakarta zavartan a tarkóját Ray.* - Elfelejtettük. 
- Jellemző. *mormogta Ryoga.* 
- A mai nap témája mi lesz? *érdeklődtem. Terelve a témát.* 
- Csak egy Nico-Nico adás lesz. *válaszolta Tomo.* - Kb. 1,5 órás. Arra kellene minket felkészíteni, aztán mehetünk is haza. Természetesen te hamarabb hazamehetsz! 
- Oh, értem! Nos, akkor álljunk neki. *kezdtem a fiúknak. De azzal szórakoztak, hogy milyen buli egymás seggét vastag övekkel csapkodni.*
- Áú! Te idióta, ez fáj! *kapott magához Ray.*
- Megérdemelted! *nevetett Ryoga.*
- Szadista állat vagy! Nem feküdnék le veled az is biztos! 
- Tudom, hogy kívánsz engem Ray! *jött elő hülyeségből Ryoga ferde hajlama, belegondolva, hogy én megcsókoltam. Nem is figyeltem rájuk, inkább K ruháját igazítottam.* 
- Te fogytál! *hüledeztem.*
- Baj?
- Igen, baj! Hízd vissza! Leesik rólad a ruha! 
- De nem akarom. *rázta a fejét.*
- Add ide! *kaptam ki Ryoga kezéből az övet. Elszomorodtak  hogy elvettem a játékukat. Odaadtam K-nek, így felvette. Visszamentem a BORN termébe, de Ryoga gyors utánam jött.*
- Ugye megvársz? *kérdezte.* - És akkor mehetünk együtt.
- Persze, megvárlak! De siess, mert 10 perc múlva adás!
- Jó, rohanok. *futott vissza, majd kb 5 perc múlva sms-t kaptam.* 
- "Azt mondtad, hogy nem csókolhatok rajongókat. Így tényleg Ray-t fogom. Ugye milyen szép pár vagyunk? Várj meg!"
Ez egy hülye... mondtam neki, hogy megvárom. Mit aggódik?
- "Úgy csillog a szájfényed, mint egy kis ribinek. Hát jó... az ő csókja biztosan jobb! Megvárlak."
Rá egy percre, újabb sms érkezett.
- "Kit nevezel te ribinek? Csak legyen vége az adásnak, tutira kinyírlak!"
Lényeg, hogy a szeretett az meg van mindkettőnk között. Csak sikerüljön kapni egy autogramot. Van egy kicsi tervem is, de azt nem mondom el neki. Kíváncsi vagyok, hogy fog meglepődni, ha megtudja, hogy azt a csajt is Yoko-nak hívják. Ezen akaratlanul is elmosolyogtam. Majd bekapcsoltam a közvetítő TV-t és onnan néztem az adásukat.

Namika Ayami ~

Mikor vége volt a forgatásnak megvártam KO-KI-t. Én sem tudom miért, de megvártam. Már épp elakartunk indulni mikor szakadni kezdett az eső. Futásnak eredtünk hozzá. Mikor odaértünk mind a ketten bőrig voltunk ázva.- Fürödj meg gyorsan! *mondta, de már ment is be a fürdőbe.*
- Jó. . *motyogtam és utána mentem.* - De kell ruha is!
- Azt majd én adok! *mosolygott rám.*
- Okés. *vakartam a fejem.*
- Itt a víz! Majd zárd el! *mosolygott ismét.*
- Rendben!
- És hozom a ruhádat!
- Okés! *ment át gondolom a szobájába. Addig én néztem a vizet. Nem tudom . . lekötött. Mit keresek a főnököm lakásán?*
- Itt vagyok! *jött be.* - Naa! Ne legyél szomorú! *ölelt át.*
- Nem vagyok az!
- Akkor mosolyogj!
- Mosolygok! *mosolyodtam el, hogy lássa.*
- Na azért! *mosolygott ő is.*
- Na menj ki! Megakarok fürdeni! *küldtem ki.*
- Okés! *ment ki.*
Megfürödtem de közben elment az áram is. Nagyszerű . . valahogy kimásztam és felöltöztem majd kimentem. KO-KI a nappaliba volt.
- Öhm mehetsz fürdeni! *vakartam a fejem.*
- Okés! Ha esetleg megijednél akkor gyere be nyugodtan!
- Nem vagyok ijedős! *ültem le.*
- Okééé! *ment el fürdeni.*Nem sokáig fürdött, de nekem az sok volt! Nem vagyok félős, de ahogy villámlott és dörgött az ég. Meg ahogy csobogott az eső, mintha egy rossz horror filmbe lennék. De ezt nem akartam mutatni KO-KI-nak. 
- Öhm, nem baj ha így alszom? *nézett rám és csak egy boxer volt rajta. Meglátszik, hogy dobos. Tökéletes izmai voltak. Egy kicsit el

is bambultam rajta. Na de Nami! Hagyjuk! Megbeszéltem vele, ennyi!*
- Öhm. . engem nem zavar! Én úgy is itt alszom! Te meg gondolom a szobádba!
- A kanapén akarsz aludni?
- Miért hol? Akkor a vendégszobába!
- Hát. . nagy az ágyam!
- Azt hittem ezt már megbeszéltük!
- Jóó! Ahogy óhajtod! *ágyazott meg nekem a vendégszobába. Legszívesebben vele aludnék, de ő a főnököm.*
- Köszönöm! *ültem le az ágyra.*
- Nincs mit! *mosolygott.*
- Jó éjt! *mondtam.*
- Neked is! *ment ki a szobából és pedig elfeküdtem.*
Bár nem aludtam el csak talán fél órára és akkor is egy furcsa hang ébresztett fel. Nagyon megrémültem és az agyam is azt mondta, hogy menjek át KO-KI-hoz. Így is tettem. Átmentem és bebújtam mellé.
- Bocsi, de nagyon megijedtem. . *hajtottam le a fejem mikor láttam, hogy felébredt rám.* - Itt aludhatok?
- Persze! *fordult felém. Egy KO-KI mellkas. Na jó, állj le Nami!*
- Köszi! *bújtam hozzá mintha minden nap így aludnánk.*
- Nincs mit! *ölelt át szorosan ami nagyon jól esett.*
Gyorsan elaludtam így. Nagyon jól esett a szorítása. Megnyugtatott. Reggel jó illatokra keltem. De nem azonnal szálltam ki az ágyból. Körbe néztem és magamhoz szorítottam a takarót mikor meghallottam KO-KI hangját. - Nem fogok! Köszönöm, hogy szóltál. *mondta majd egy kis szünet múlva újra dumált. Gondolom telefonál.* - Szia! *köszönt el.*
Mit nem fog? Kibicegtem hozzá épp a konyhába szorgoskodott. KO-KI ilyet is tud? - Jó reggelt! *törölgettem a szemeim.*
- Neked is! Gyere, ülj le reggelizni! *pattant fel és tálalt nekem is mert ő már evett.*
- Köszi. *ültem le.* 
- Nincs mit! *ült vissza majd tovább evett.* 
- Te csináltad? 
- Hát ilyen zacskós valami volt. *vakarta a fejét.*
- Aham, finom. *ettem tovább.* - Valaki még ezt is el tudja rontani. *motyogtam.*
- Hát én is féltem mert eddig nagyrészt étteremben ettem, de sikerült megcsinálnom. 
- Ez a te bajod. . nem tudod mi az igazi kaja. 
- Hát régen ettem már olyat ami nem zacskós és nem éttermi. 
- Majd egyszer főzök neked! 
- Megtennéd? 
- Igen! Meg a többieknek is! 
- Köszönjük! Jaj igen! Nem kell ma bemennünk mert a kiadónál kidőlt egy fa és elállja a bejáratot! 
- Oh ez jó hír. Legalább pihentek. 
- Igen, és te is! 
- Igen, de majd otthon! 
- Hol? 
- Otthon! 
- De még nem száradt meg a ruhád. 
- Akkor elmegyek ebbe és majd visszahozom neked! 
- De miért mennél haza? 
- Mert nem akarok zavarni! 
- Nem zavarsz! Itthon unalmas egyedül! 
- Akkor hívd át pár haverod! 
- Oh úgy sem jönnének. 
- Mert?
- Mert ilyenkor mindenki otthon döglik. 
- Hát akkor aludj és akkor nem veszed észre, hogy egyedül vagy! 
- De az sem jó egyedül! 
- Eddig is egyedül aludtál! 
- De a tegnap este jobb volt. 
- Hát akkor majd minden este átjövök aludni mi? 
- Igen! 
- Meg ahogy azt a "kis" KO-KI álmodta. *kuncogtam kicsit.* - Különben is, vár otthon apu és anyu is. Azt sem tudják mi van velem.
- Telefon? 
- Miért akarod ennyire, hogy maradjak? 
- Ez szerintem egyértelmű.
- KO-KI! Ezt úgy gondoltam, hogy már megbeszéltük! 
- Jóó. De szeretek veled lenni! Erről nem tehetek! 
Csak sóhajtott egyet és evett tovább. Mikor végzett felállt. 
- Köszönöm! Finom volt, de nekem tényleg mennem kell! 
- Nincs mit! Örülök, hogy ízlett. 
- Megnézem a ruhám! *mentem be a fürdőbe.* 
- Okés. *motyogta.*
- Megszáradt ezért a te ruhádat itt hagyom neked! *odaadtam neki a ruháit mikor kijöttem a fürdőből.* 
- Oh, köszi! *vette el őket.* - Muszáj ennyire sietned? 
- KO-KI! *néztem rá.* 
- Jó. Vigyázz magadra jó! 
- Vigyázok! Szia! Köszönöm, hogy itt aludhattam!
- Nincs mit! Szia! *kísért ki majd elmentem.*
Nem tudom otthon mit csinálok, de az tuti, hogy itt semmiképpen sem maradok! Mikor hazaértem, ahogy sejtettem anyuék már remegtek is.
- Hol voltál? *támadtam le már az ajtóba.*
- Nyugi, nem esett bajom! Az egyik főnökömnél voltam! Nála aludtam mert ő közelebb lakik a kiadóhoz!
- Értem, de nem vetted fel a telefonodat!
- Mert lemerült!
- De akkor is! *aggodalmaskodott anya.*
- Nyugi! *ölelt át őket.* - Ma nem kell dolgoznom szóval pihenek kicsit jó? Még álmos vagyok!
- De ugye nem csinált veled semmit az a szemét?
- Ő nem szemét! És nem! *miért is védem? De tényleg nem szemét. Sokkal tartozom ezért neki.*
- Jóóó! Na pihenj. *mondta anya majd fel is mentem a szobámba.*
Ott volt Sorry is. Meg szeretgettem és feltettem töltőre a telefonom. Majd lefeküdtem és aludtam is egyet mikor a telefonomra keltem.
- Igen? *vettem fel.*
- Szia! *szólt bele KO-KI.* - Csak azért hívlak mert mehetünk be dolgozni!
- Oh. . értem! Köszi, hogy szóltál!