A Nico-Nico adás végeztével visszamentem az öltözőbe. Nagyon jó volt, tényleg sokat hülyéskedtünk a srácokkal és élveztem, felszabadult voltam. De talán csak azért, mert tudtam, hogy Yoko vár rám. Ennek örömére még gyorsabban kezdtem öltözni. Elköszöntem gyors a többiektől és már rohantam is a termünkhöz, ők pedig mentek haza. Meglepetésemre azonban nem volt bent, körbenéztem mindenhol. Hazament volna? Sóhajtottam majd kifelé fordultam. Már éppen a bejáratnál voltam, mikor valaki befogta a szememet.
- Ne szórakozz velem! Nincs jó kedvem! *förmedtem rá, nem tudtam, hogy ki az. De erre az első lendülettel megfordított.*
- Miért nincs jó kedved?
- Yoko! Azt hittem, hogy hazamentél. *könnyebbültem meg, de ő csak mosolygott.*
- Megígértem, hogy nem megyek haza, hanem megvárlak. Miért nem tudsz egy kicsit is bízni bennem?
- Ne haragudj, csak sok nő vert már át.
- Engem is sok férfi, de ettől még tudok benned bízni!
- Jó, tényleg sajnálom. *mosolyogtam, ami gondolom már jobban tetszett neki, mert ő is mosolygott.* - Akkor indulhatunk?
- Persze, mehetünk. *mondta, majd elindultunk. Egy bő séta után pedig meg is érkeztünk. Leültünk egy helyre, majd jött is a kiszolgáló. Gondolom felismerte Yoko-t, mert nagyon mosolygott rá.*
- Mit hozhatok? *kérdezte vigyorogva, le se vette rólam a szemét.*- Egy epres tortaszeletet szeretnék. *mosolygott Yoko.*
- Én is azt kérném. *mosolyogtam rá, amitől látszólag a levegőben érezte magát. Majd felírta és elment.*
- Ugye milyen kedves ez a pincérnő? *kérdezte Yoko.*
- Az a dolga, hogy kedves legyen. *hüledeztem.*
- Jó, de ő a harmadik személy. *vigyorgott.*
- Tessék? *kérdeztem vissza, mint valami hülye.* - Nem igazán értelek.
- Miatta békültünk ki. Yoko-nak hívják.
- Hogy? *lepődtem meg, majdnem leestem a székről. Majd elmesélt nekem mindent töviről-hegyire.* - Szóval egy rajongó?
- Igen, az! Megígértem neki, hogy írsz neki egy autogramot.
- Persze, ez még belefér.
- Lenne még valami.
- Micsoda?
- Nem maradnál itt vele egy kicsit? Csak egy kicsit beszélgetnétek, otthon meg találkoznánk.
- Nem, szó se lehet róla! Nem fogsz csak úgy itt hagyni vele!
- De Ryoga, ez nagyon sokat jelentene neki! Meg nekem is! *majd megkaptuk a rendeléseinket és enni kezdtünk.*
- Nem tudom, hisz mégis csak a rajongóm...
- Pontosan! Olyan szépeket mondott rólad és váltig állította, hogy te jó ember vagy, miközben én haragudtam rád!
- Mert jó ember is vagyok! De Yoko, ez nem így megy! Nem beszélgethetek csak úgy vele...
- Miért ne? Hiszen ő is csak egy átlagos ember, mint te!
- De én nem vagyok átlagos.
- Ryoga, kérlek! Megteszek bármit!
- Kérlek, ne könyörögj!
- Ryogaaaaaa... *vetette be a kiskutyaszemeket.*
- Ne nézz így rám! Oké? *de csak folytatta tovább.* - Jól van, jól van.. beszélgetek vele egy kicsit!
- Komolyan? *kérdezte csillogó szemekkel.*
- Igen. *sóhajtottam fel.* - Ugye most tudsz róla, hogy utállak?
- Csak utálj, most nem érdekel. *mosolygott.*
- De mire jó ez az egész?
- Csakhogy megismerd a rajongóidat és átéld, hogy az ő helyzetük most éppen milyen!
- De hiszen itt vagy te, nekem ez pontosan elég! Ő is Yoko, mint te!
- Az egy dolog, hogy ő is Yoko, de nem vagyunk egyformák... tudod jól te is. Hiszen nincsenek egyforma emberek.
- Ez most sokat jelent neked, igaz?
- Igen, azt hiszem ha ezen most től leszel még közelebb tudok kerülni hozzád, még jobban megtudlak ismerni, mint egy embert.
- Akkor érted megteszem! Nem azért a rajongóért.. leszögezem előre... és max csak 20 percet beszélek vele!
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! *hálálkodott és megfogta kezem, majd felállt és az asztalra tette a pénzét.* - Akkor én most megyek.
- Hogy mi? Erről nem volt szó! *húztam vissza.*
- Mit vártál, hogy itt leszek harmadik személynek?
- Igen, legalább! Yoko így nem maradok! *álltam fel, de visszaültetett.*
- Itt maradsz és kész! Addig felhívom Kazu-t és találkozok vele!
- Yoko... *hisztiztem, mint egy gyerek.*
- Akkor holnap elmehetünk megnézni mindent, amit csak szeretnél. *vigyorgott rám. Ennek az ajánlatnak nem tudtam ellenállni.*
- Jó, rendben. *mosolyogtam.* - Adnék egy puszit, de...
- Tudom, a hírnév ezzel jár.. én meg nem adnék neked puszit. *nevette el magát, majd elment. Intettem, a pincérnőnek, aki elvitte a tányérokat és fizettem, majd szóltam neki, hogy üljön le.*
- Helló! Ryoga vagyok! *köszöntem, ő pedig zavarában, meg se szólalt. Így nehéz lesz.* - Hogyan szólíthatlak?
- Yo-yokonak. *válaszolta pirultan.*
- Nem szólíthatnálak máshogy? Tudod egy kedves barátomat is így hívják és nem akarlak vele összekeverni.
Tudom, hogy ez rohadt bunkóság volt. De nem szólíthatom Yoko-nak. Yoko nem ilyen Yoko szép és kedves... ő meg... Látom rajta, hogy megbántottam, de nem érdekel.
- Úgy szólítasz Ryoga-san, ahogy akarsz. *mosolygott. Elvettem a kis jegyzet füzetét és adtam neki egy autogramot.*
- Akkor Yo leszel, míg beszélgetünk.
- Örülök, hogy az alkalmazottja segített nekem! Mindig is szerettem volna Ryoga-sannal találkozni.
- Ő nem csak az alkalmazottam. *húztam a számat.* - Hanem egy nagyon jó barátom is.
- Nekem nem úgy tűnt. Olyan volt, mintha folyamatosan a kedvében szeretne járni. Idegesítő egy nőszemély, nem?
- Nem idegesítő! Nagyon is kedves, aranyos és megértő. Amúgy is mi közöd van hozzá?
- Csak arra gondoltam, hogy biztos bele van zúgva Ryoga-sanba, mert akkor nem tenne meg önért ennyi mindent... de egy ilyen személy csak egy rakás szerencsétlenség lehet. Arra se lehet méltatni, hogy éljen.
*Elegem lett, összetéptem az autogramot, felálltam és felborítottam az asztalt. Eléggé megijedt.*
- Ki vagy te, hogy ítélkezz mások felett, mi? Te vagy a legmocskosabb rajongóm! Ha még egyszer a szádra mered így venni, esküszöm, hogy megkeserítem az életedet! Fogtad?! Mert csak egy szerencsétlen liba vagy, aki az ember társadalmi helyzetét nézi és elítél másokat, anélkül, hogy ismerné! Egy rohadt hulladék vagy a társadalomban semmi több!
*Rúgtam bele a székbe idegességemben, majd otthagytam és egyenesen hazafelé mentem. Annyira dühös voltam. Ilyen rajongóim vannak? Ez szánalmas és undorító....*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése