Takashi Yoko.~

- Csak egy kicsit aggódik. *mosolyogtam.* 
- Látszik, hogy nem bír. *nevetett, bár nem tűnt igazinak.* 
- Mert nem ismer. *próbáltam győzködni, de tény, hogy Kazuya nem bírja. Talán majd valamikor megváltozik a döntése Ryoga felett.* - Tényleg! Miért nem kellett ma mennem dolgozni?
- Féltem, hogy megfáztál este, így azt kamuztam a többieknek, hogy rosszul vagy. 
- Na, tessék! Beállítottál egy gyenge személynek!
- Most mi van? Miért nem örülsz?
- Természeten örülök és tiszteletben tartom, hogy gondoltál rám. Rendes volt tőled! *mosolyogtam.* - De nem kellene aggódnod! 
- De én szinte már úgy tekintek rád, mint barát... természetes, hogy aggódok! 
- Szinte? *kuncogtam rajta, majd felálltam. A szobámhoz mentem, hogy odaadjam neki a ruháit. Ő pedig követett.*
- Igen, mert még nem szólítasz a keresztnevemen!
- Csak úgy szólítsam le a Főnökömet? Az milyen már! 
- De most nem vagyok a Főnököd... meg amúgy is, bezzeg K-t tudod úgy szólítani!
- Már megint K-t hozod fel? *sóhajtottam.* - Gyerekes vagy! 
- Szerintem ezt már tegnap megbeszéltük, hogy melyikőnk a gyerekes! 
- Igen, te! *vágtam rá, majd odaadtam neki a ruháit.* 
- Akkor szólítasz végre már úgy? 
- Ez most Kazuya miatt van? *pillantottam rá furcsán. "Minek san-ozod? Ha jóba lennétek, akkor a keresztnevén szólítanád!"*
- Nem miatta van! Csak már zavar... én tudlak Yoko-nak hívni és nem szóltál érte, hogy zavarna. 
- Jó, hogy nem szóltam érte, mert a Főnököm vagy! 
- Jaj, felejtsd már el! *kapott a fejéhez.* - Felejtsd el ezt végre! 
- Most meg mi bajod van? Ember téged képtelenség kiszámítani! Egyszer kedves vagy, aztán meg felkapod a vizet! Mi van veled? 
- Bocs. *ült le a kanapéra és gondolkozni kezdett.* - Feladom! Veled nem lehet barátkozni... 
- Mi? Ez nem igaz! *ültem le mellé.* - Nagy tévedésben vagy! 
- Nem, nem tévedek! 
- Jó... akkor leszel Ryoga!  Na, így megfelel?! 
- Tökéletes. *vigyorgott és felállt.* 
- Tessék?! Most csak azért csináltad ezt az egészet, hogy bűntudatom legyen?! 
- Hát... *vakarta a tarkóját. - Igen!
- Oh, te kis... *estem neki, de lefogott.* 
- Tisztában vagy azzal, hogy én nagyobb és erősebb vagyok? *nevetett ki és ledobott a kanapéra, majd elégedetten állt.* 
- Nem csak azzal, hogy miattad keresnek a zsaruk! 
- Miattam? Nem tudom, hogy ki kötözködött...
- Te!
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem! Már megint kezded? 
- De hiszen te kezdted! *hüledeztem. Majd hatalmas durranást halottunk a folyosóról.* - Ha-hallottad? 
- Igen. *pillantott az ajtó felé.*
- Megyek, megnézem! *álltam fel, de visszahúzott.* 
- Várj már! Ez lövés volt, nem hallottad? *kérdezte, majd ő ment az ajtóhoz. Óvatosan kinyitotta, majd kikukucskált. Azonnal be is csukta.* - Hozd a kulcsot!
- Mi?
- Azt mondtam, hozd a kulcsot! Gyerünk már! *kiáltott rám én pedig a kulcsért rohantam. Gyors bezártam az ajtót. Megfogta a kezem és behúzott a szobámba.* - Ryogaaa! 
- Csak maradj csendben! *ültetett le az ágyra, majd leült mellém.*
- Mi a baj? *suttogtam és ő is suttogni kezdett.*
- Kint van egy fegyveres fickó és a folyosót járkálja. Több, mint valószínű, hogy megölt valakit...
- Hívnunk kell a rendőrséget! *pattantam fel.*
- Te csak szépen leülsz a fenekedre és nem hősködsz! *húzott vissza.* - Láttam egy nőt, aki a rendőrséget tárcsázta, szerintem pár percen belül itt lesznek. 
- De Ryoga! Lehet meghalt egy ember és te képes vagy ilyenkor tétlenül ülni?
- Nem érdekel az, az ember... Egyedül az érdekel, hogy ne essen semmi bántódásunk  Főleg nem, neked! Értve vagyok? Szóval, maradj csendben! 
- Ryoga...
- Yoko, fejezd be! *ideges volt. A szokásosnál is idegesebb. Persze meglehet érteni. Ha ez mind igaz, amit mondott... akkor én nem is tudom, hogy mit csináljak. Majd lőttek még egyszer, most azonban sikítást is halottunk. Majd még egyszer és még egyszer. Teljesen összerezzentem, nagyon kirázott a hideg.*
- Ryoga...
- Gyere ide! *húzott magamhoz, gondolom látta rajtam, hogy félek.* - Nem lesz semmi baj, oké? 
- De, igenis baj van! *kezdtem el sírni, olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.* 
- Minden rendben lesz! *de láttam rajta, hogy ő is nagyon megijedt. Dübörögni kezdtek az ajtón.* - Basszus...
- Ez most végig megy az egész folyosón, hogy kinyírjon mindenkit?! *most már szó szerint zokogtam és a hajamat markoltam, mint valami őrült. Ryoga felállt.* - Ne menj ki!
- De... megnézem, hogy mi van! 
- Ryoga, ne menj ki a szobából! 
- Nyugodj meg! Csak megnézem, oké?
- Azt mondtad, hogy maradjunk itt... akkor te mégis miért mész ki?! 
- Maradj itt! *mosolygott.*
- Ha te kimész, akkor én is kimegyek! 
- Visszajövök, ígérem. *mosolygott tovább. Bólintottam, becsukta maga mögött az ajtót. Kb. 10 perce volt már kint, amikor újabb lövéseket hallottam. Pontosan 3 lövés volt. Me-me-meglőtte volna?! A-a-az nem lehet! Azonnal felugrottam az ágyról és kifutottam a bejárati ajtóhoz. De az, hamarabb nyílt, mint ahogy én odaértem. Most vagy Ryoga karjaiba hullok vagy az, az elvetemült meglő.... de szerencsére az előbbi vált be.*
- Ryoga! *könnybe lábadtak a szemeim és szorosan magamhoz öleltem.* - Azt hittem, hogy meglőtt... hogy meghaltál. 
- Csss! *simogatta a fejem.* - A rendőrök elintézték...