Takahashi Yoko.~

- Ki a kedvenc bandatagod? *kérdezte tőlem, nagyon meglepődtem.*
- Mi-miért?
- Csak kíváncsi vagyok.
- De nem akarom elmondani...
- Miért?
- Mert, ha elmondom... Az senkivel sem fair.
- Csak én fogom tudni.
- Pont ez a baj! *sóhajtottam fel.*
- Yoko! *közelített felém.*
- Ryoga, nem! *toltam el magamtól. Nem tudom miért viselkedek így. Örülhetnék, hogy itt vagyok. Bár senki se kérte meg arra, hogy befogadjon.* - Inkább hazamegyek!
- Nem mehetsz haza!
- De, hazamegyek!
- Nem! *fogta meg a kezemet, majd elvette a táskáinkat és kirángatott a lakásból. Kiérve az épületből, elengedett*
- Felfognak ismerni a rajongók!
- Nem érdekel!
- De Ryoga...
- Most nem számít! Gyere velem!
- Hová?
- Mutatok neked pár helyet!
- Nem akarom!
- Yoko, ne csináld már! Ezrek ugranának most a nyakamba, ha ilyet mondanék nekik!
- Akkor menj velük! *forgattam a szemeim és az ellenkező irányba indultam.*
- Jó felé mész, erre akartam menni. *futott gyors mellém.*
- Nem kell többet bizonyítanod!
- Hm? *pillantott rám érthetetlenül.*
- Tudom, hogy csak beakarod bizonyítani K-éknak, hogy kedves vagy!
- Igen, ez igaz... De már nem!
- Csak ezért barátkoztál velem?!
- Nem... Csak, én...
- Akkor mi?! *álltam meg hirtelen, amin meglepődött.*
- A büszkeségemet is félredobtam miattad!
- Ahhh... Szóval, nálad ez így megy! Csak etettél, hogy bizonyíts nekik! Ez rosszabb annál, hogy folyamatosan szidsz!
- De annyira irigy voltam rájuk! Viszont most már nem csak azért vagyok veled, hanem, mert tényleg megkedveltelek!
- Honnan tudjam, hogy ez nem hazugság?
- Sehonnan...
- Pont erről beszélek! Ne álltasd magad! *ütöttem bele a vállába és otthagytam. Nem jött utánam, csak mentem és mentem. Egy kávézónál álltam meg, beléptem. Szerencsére nem voltak sokan, így nyugodtan tudtam rendelni. Leültem a sarokba és várakoztam. Ott egy szórólapot pillantottam meg.*
- Ps Company. *olvastam fel hangosan, de nem tudom, hogy miért.*
- Nagyszerű cég, nem igaz? *kérdezte tőlem mosolyogva a pincérnő és letette a rendelésemet.*
- Igen, az. *vettem el és beleittam.* - Köszönöm! Ott dolgozom...
- Komolyan? Nem bánja, ha leülök ön elé? Most nincsenek sokan és nincs nagyon munkám.
- Csak nyugodtan. *feleltem unottan. Egyáltalán nincs kedvem ehhez.*
- Komolyan ott dolgozik?
- Igen.
- Na és mit? Ha szabad kérdezni...
- Stylist vagyok.
- Ez nagyszerű! Akkor gondolom, nap mint nap találkozik az ott dolgozó bandákkal!
- Nem igazán. Nincs időm ilyenekre. Sajnos, még körbe se tudtam nézni. *eszembe jutott, amit Ryoga ígért, hogy megmutat nekem mindent.*
- Én biztos körbenéztem volna! Na és melyik bandánál dolgozik?
- BORN.
- Kyaaaaa! *visítozott.* - Ezt nem hiszem el! A kedvenc bandám!
- Micsoda véletlen. *próbáltam mosolyogni, de inkább a kávémat ittam.*
- Na és a tagok milyenek? *kérdezte csillogó szemekkel.*
- Sajnálom, nem árulhatok el semmit, azzal a tagok személyi jogait sérteném vele.
- Oh, ez igaz. *keseredett el.* - Ugye, jó velük dolgozni?
- Természetesen! *vigyorogtam.* - Mindannyian nagyon kedvesek!
Na, perszeeeeeee.
- Amint az várható a BORN-tól. *bólogatott.*
- Mondja... Önnek ki a kedvenc bandatagja?
- Ryoga-san!! *vágta rá gyorsan.*
- Ha valamelyik tag, megkérdezné öntől, hogy ki a kedvence a bandából... Válaszolna rá?
- Persze! Hisz attól, mert még van egy kedvencem a többieket is nagyon szeretem! Ha meg Ryoga-san kérdezné, akkor meg főleg! Dicsekednék vele, hogy ő a kedvencem! Biztos nagyon jól esne neki! Hisz' Ryoga-san szereti a rajongóit! Nem igaz?
- Értem. De, így igaz!
- Miért kérdezte?
- Ja, hogy akkor kérnék önnek autogramot. *mosolyogtam zavartan. Kifelé tekintettem, szakadt az eső.*
- Megtenné értem?
- Igen!
- Nagyon szépen köszönöm! Ön igazán figyelmes és kedves!
- Mindent a rajongókért.
- Ön is rajongó?
- Jaj, nem... Nem. *hazudtam és legyinteni kezdtem.* - Ismerem pár számukat!
- Csak ajánlani tudom őket!
- Megteszek mindent, hogy megkedveljem a BORN-t. *hajoltam meg.* - Köszönöm, tényleg finom volt!
*Álltam fel és az ajtó felé vettem az irányt.*
- Várjon! *szólított meg.*
- Oh, igaz. *fordultam meg.* - Kinek a nevére kérhetem az autogramot?
- Yoko.
- Tessék? *néztem rá érthetetlenül, mintha nem japánul beszélne hozzám.*
- A nevem, Yoko.
- Eeeeez...
- Kérem, Yoko névre kérje! *hajolt meg előttem.*
- Re-rendben! *álltam zavaromban.*
- Hálásan köszönöm! *hajolt meg újra.*
- Viszlát! *intettem, majd kiléptem a kávézóból. Meglepetésemre, Ryoga ücsörgött a kávézó előtt.*
- Na, végre, hogy kijöttél.
- Te, hülye! *öleltem meg, reszketett.* - Vaccogsz!
- Túlélem. *felelte, de csuromvíz volt. Ettől a két perctől teljesen átáztam, ő pedig vagy 20 perce kint vár.*
- Miért?
- Nem megmondtam? Megkedveltelek...
- És azért áztatnod kell magadat?!
- Megérdemlem...
- Hazamegyünk! Még itt a végén lázas leszel! *karoltam belé, majd elindultunk. Mivel nem mentünk túl sokat, így nem is volt messze. Felérve a lakására, törőlközőket tettem rá. Addig pedig meleg vizet csináltam neki, hogy megfürödjön. Jéghideg volt a teste.* - Ryoga, kész a fürdővíz! Hallod?
*kérdeztem, de nem felelt. Így megnéztem, hogy mit csinál. Aludt. Ébresztgetni kezdtem.*
- Ryoga, kelj fel! Kész a vized...
- Anyu... *milyen édes, a halott édesanyját keresi. Teljesen K.O.*
- Na, gyere! *húztam fel magamhoz és nagy nehezen elhúztam a kádig.* - Csak ne aludj el, kérlek!
- Yoko... *kezdett ébredni.*
- Csináltam neked vizet. Fürödj meg, oké?
- O-oké. *kezdett vetkőzni, én pedig kimentem. Még mindig nincs képben, de legalább fürdik. Tényleg borzalmas vihar van, szerintem a mai napra biztosan kijárási tilalmat fognak kiszabni. Megcsináltam az ágyát, majd készítettem neki forró rament is. Közben Koyatsu-t is megetettem. Egy 20 perc múlva ki is jött a fürdőből. A hajára rakott egy törőlközőt és csak egy boxer volt rajta. Nem igaz, hogy nem tud felöltözni.*
- Feküdj le és takarózz be! Gyerünk! *majd engedelmeskedett én pedig vittem utána a rament.* - Készítettem neked rament!
- Nem kell! *nyüszögte.*
- De igen! *polcoltam fel neki a párnáját és felült.*
- Jó. *mormogta.*
- Egyél! *nyújtottam oda.*
- Etess meg!