- Mert? Mi a hibája?
- Jaj, Kazuya! Még mindig nem érted?!
- Nem, nem vágom...
- Az, hogy a kis akciónk után Ryoga még mindig bunkó velem!
- Az nem lehet! *nevetett fel.* - K még kedvesebb lett veled, mint eddig! S nem hiszem el, hogy nem tudott volna hotelba menni... csak aggódott! Majd figyeld meg a többiek reakcióját is!
- De Ryoga nem változott semmit! S most a szemében egy ribanc vagyok, ezt akartad?
- Csak egy valami miatt nem változhatott meg...
- Mégis mi miatt? Rájött, hogy tényleg nem kell jóba lennünk!
- Féltékeny.
- Mi van?
- Nem úgy féltékeny! Féltékeny a téged körülvevő pasikra, mert velük jobban kijössz, mint vele!
- Még szép, hogy jobban kijövök velük, mivel ő egy bunkó!
- Jó, de ő ezt nem veszi észre... Csak azt látja, hogy a többiekkel nevetgélsz és jól elvagy velük.
- De erről csak ő tehet!
- Igen.. szóval ez most ár csak rajta múlik. Te megtettél mindent! Ha ezek után se akar veled jóba lenni, akkor tényleg ne foglalkozz vele! Vannak ilyen emberek... Mi lenne veled Amerikában? Ott minden második ember bunkó!
- Jó, tudom.. tudom... csak na....
- Amúgy is.... ezt még nem is kérdeztem!
- Igen?
- Miért akarod, hogy Ryoga megkedveljen?
- Hát... *hallgattam el.* - Nem szeretném, ha az ott töltött időm, csak azzal telne, hogy szorongok miatta. Szeretnék mindenkivel jóba lenni.
- Ennyi? Nincs más hátsószándék?
- Nem, nincs! *vágtam rá.*
- Jó, oké! *emelte fel két kezét.* - Nyugi! Nem gondoltam semmit se...
- Ajánlom is! Ne keverj össze vele...
- Hát... nem is engedném, hogy egy ilyen bunkóval járj, az fix!
- Mazochistának nézel? Ki olyan hülye, aki olyannal jön össze, aki folyton szidja őt? Hm?!
- Te? *kérdezte félénken vissza.*
- Te kis... *ütöttem meg a vállát.*
- Jó, csak na! Aggódok érted! *mosolygott.* - Nem szeretném, ha bármi bántódásod esne vagy valami...
- Ne aggódj! *mosolyogtam vissza rá.* - Nem lesz semmi bajom!
- Csak tudod, olyan jó barátok vagyunk. Szinte a testvérem vagy, az árvaházban is sokszor voltunk együtt. Csak engem elvitték, de utána kihozott téged is bátyád és újra megkerestük egymást! *kezdett lázas mesélésbe.*
- Igen, tudom. *kuncogtam.* - Igazi tündér mese, nemde?
- Pontosan! A mi tündérmesénk! *ekkor megszólalt a telefonja és gyors felvette.*
- Igen? Nem, nem tudom... Talán holnap ráérek. Ilyen sürgős lenne? Jó, rendben van. Megyek! *tette le gyorsan.*- Na, mi a baj? *kérdeztem.*
- Be kell mennem a céghez! Valami gond van... Nem hiszem el! Éppen, hogy csak kiraktam a lábam onnan, de már mehetek is vissza dolgozni... Fizetés emelést fogok kérni!
*Erre kuncogni kezdtem.*
- Na, mi van? Mit nevetsz? *görbült mosolyra a szája.*
- "Fizetés emelést fogok kérni!" Ez vicces volt.
- De, komolyan! Mindenki engem hív...
- Talán azért, mert helyes vagy és csorgatni akarják rád a nyálukat!
- Hé, rám ne csorgassák a nyálukat! Tudod jól, hogy ők csak...
- Ők csak tárgyak. *utánoztam.* - Tudom! Tudom! Na, menj már!
- Az igen! Így elüldöznél? *pillantott rám és elkezdett csikizni. Nevetésben törtem ki.*
- Oké.. felfogtam! Felfogtam! *nevettem.* - Nem üldözlek el!
- Ajánlom is. *kuncogott.* - Na megyek.
- Okés. *majd megpuszilt.* - Szia!
- Szia! *majd elment. Ezután én is mentem fürödni. Ennyit a szabadnapomról. Teljes időpocsékolás volt. Jó, azért nem.. vicces volt a maga módján. Lefeküdtem aludni, mert másnap mentem a BORN-hoz dolgozni.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése