Takahashi Yoko.~

Reggel mikor felébredtem nem csináltam semmit. Csak fetrengtem az ágyba, semmihez se volt kedvem. Még mindig pizsamában voltam. Még felöltözni se volt kedvem. Egyszer csak csengettek, úgy ahogy voltam, mentem ajtót nyitni. Kazuya volt az.
- Helló! *köszönt, meg se várta, hogy beinvitáljam egyből bejött.* - Képzeld mi történt! 
- Vá-vá-vá-várj! Ácsi! *szóltam közbe.* - Te teljesen elfelejtetted? 
- Mit felejtettem el? 
- Jellemző.. komolyan.... 
- Mi van? *pillantott rám érthetetlenül.* 
- Tegnap megbeszéltük, hogy elmegyünk inni! Én pedig ott vártam rád, egyedül óra hosszakat! 
- Ez most komoly? 
- Igen, nagyon is komoly! *emeltem fel a hangom.* - Csak te gondolom éppen a kis könyvmolyodat húztad meg! Igazam van?! 
- Ne-ne-nem... *csuklott el a hangja.*
- Ne hazudj már Kazu! 
- Jó bevallom. *állt fel.* - Vele voltam! De teljesen kiment a fejemből, hogy nekünk találkozónk van! 
- Persze, mert a szex fontosabb, mint a legjobb barátod!
- De már nem járok vele!
- S hol jobb ez nekem?! *forgattam a szemeimet.* - És én még megvédtelek Ryoga előtt...
- Tessék? 
- Ő azt állította, hogy nem jössz el a találkozóra! Hogy elfelejtetted! Én pedig megvédtelek, hogy: "Nem hinném. Nem szokott cserben hagyni." Hát kösz szépen.... nagyon rendes vagy, mondhatom!
- Yoko... 
- Mi van? 
- Sajnálom...
- Mi, mit sajnálsz? Azt, hogy kétszer is cserben hagytál mikor szükség lett volna rád? Amikor munkába kellett mennem és leráztál.. vagy a tegnapot? Melyiket sajnálod, hm?!
- Mindkettőt. *sóhajtott fel.* - Tényleg nagyon sajnálom. Megtudsz nekem bocsájtani?
- Nem igazán... 
- Ko-chan...
- Kazuya, menj haza! 
- De... én...
- Kérlek, most menj haza! 
- Yoko, beszéljük meg!
- Nincs mit megbeszélni! Nincs annál rosszabb, ha megvárakoztatsz egy lányt... és még el is felejted! Menj haza vagy olyat teszek, amit még én is megbánhatok... 
- Jó, rendben van... hazamegyek. *lépett a cipőihez és felvette.* - De, akkor is megfoglak keresni! 
- Nekem mindegy... csak most menj! 
- Legyen. *sóhajtott fel.* - Szia!
- Szia! *köszöntem el tőle, majd becsuktam az ajtót.* - Hülye idióta...
Ezzel csak elrontotta a napomat. Mérgemben pedig a konyhába mentem. Csináltam magamnak egy kis fagyit, hogy ezzel is enyhítsem a fájdalmat, amit Kazuya okozott. Ahogy elkészítettem, magammal vittem a nappaliba és enni kezdtem. Tele van szénhidráttal, hogy még véleltelnül se tetszek senkinek, ez kell most ide. Semmi más. Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha nem lennének érzéseink. Nem kellene semmi miatt aggódni. Legfőképpen amiatt, hogy csalódunk valakiben. Gondtalan és meseszép lenne az élet. Bár ennek biztos megvannak a maga hátrányai, de kit érdekel? Én is szeretnék szívtelen lenni, de nekem nem megy... Nem vagyok az a fajta típus. Ahogy megettem a fagyit, a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam Ren-t. Keresni kezdtem a telefonkönyvben. Megakadt a szemem. 
- Huh? Ez meg ki telefonszáma? "Noname" Milyen név ez?  Senkinek a nevét se mentettem le így... *Ahogy megtárgyaltam ezt saját magammal, elgondolkoztam azon, hogy felhívjam-e. Nem, nem hívom fel.... de mégis! Tudni akarom, hogy ki az! Így hát felhívtam. Kicsengett.*
- Háló, a Shibuyai Sushi éttermet hívta... Miben segíthetek? *kérdezte a női hang.*
- Ryoga! *kiáltottam fel.*
- Elnézést.. ilyen étel nincs az étlapunkon. 
- Mi van? Mindegy, mindegy... *nyomtam ki. Szóval így állunk? Szívatjuk a másikat? Ha harc, hát legyen harc...*