Namika Ayami ~

Egyszer csak kopogást hallottam a szobám ajtajánál.
- Ki az? *szóltam ki.*
- Én vagyok az! *mondta egy ismerős hang. KO-KI.*
- Menj már el innen! *ordítottam ki neki és megint elsírtam magam.*
- Kérlek engedj be! *dörömbölt.*
- Nem! Húzz innen!
- Kérlek!
- Nem! *hüppögtem.*
- Akkor betöröm az ajtód!
- Ne!
- Akkor engedj be!
- Minek jöttél? *nyitottam ki neki az ajtót mire beviharzott.*
- Bocsánatot kérni! Nagyon hülye voltam, de elragadott a vágy! Kérlek bocsájts meg! Nem akartalak összezavarni!
- De megtetted! *álltam az ajtóba.*
- De nem szándékos volt!
- Véletlen megcsókoltál mi? Mert az olyan véletlen szokott menni. .
- Nem, de mondtam, hogy a vágy volt!
- És akkor akárhányszor megkívánod a csókunkat megcsókolsz? És ha megkívánsz akkor meg is erőszakolsz vagy mi?
- Nem! Leállok! De ha ez így lenne akkor ezt csinálnám most is. *nyomott neki az ajtónak és megcsókolt. Kezdtem elgyengülni, de leállítottam.*
- Hagyj jó? *löktem el.*
- De érzem, hogy élvezed!
- Mi közöd van hozzá?
- Mert én váltom ezt ki belőled!
- És?
- Szereltek!
- Én meg nem! Elmehetsz! *nyitottam ki neki az ajtót.*
- Ne! Kérlek! *csukta vissza.*
- KO-KI! Ez az én szobám és azt szeretném ha kimennél!
- De Nami!
- KO-KI! Kérlek!
- Nem akarok elmenni!
- De elmész!
- Nem!
- KO-KI! Akkor én megyek el! *fogtam magam és elmentem.*
- Neee! *jött utánam KO-KI.*
- De! Miért nem tudsz békén hagyni?
- Mert szeretlek!
- De én nem!
- A szemed más mond!
- De jó, hogy nekem a szemem is beszél!
- Azt mondja, hogy szeretsz és csodálsz! 
- Eddig csodáltalak! Egy remek dobos vagy és ember! De ez megtört előttem most! Nem értesz a szóból se!
- De ez nem így van csak te nem érted meg!
- Nem mert én egy értetlen személy vagyok!
- Nem azt mondtam!
- Jobb ha elmész oké?
- Nem!
- De! *sírva fakadtam megint.*
- Neee! Ne sírj! *húzott magához.*
- Akkor menj el innen!
- De nem szeretnék!
- De menj el!
- Akkor megbocsájtasz?
- Igen!
- Akkor elmegyek! De kérlek ne sírj!
- Nem fogok! Csak menj már! Gondolkoznom kell!
- Jó! Csak nyugodtan. *puszilta meg a homlokom és otthagyott.*
Visszamentem a házba és a kanapéra rogytam.
- Mi volt ez? *kérdezte apu.*
- Semmi! *ráztam a fejem.*
- Kérlek kicsim! Mond el! Sokkal jobb lesz. *ült le és a hátam simogatta.*
- Az volt, hogy egyszer megbeszéltem már vele, hogy tetszik meg neki is én de csak barátok és munkakapcsolat lesz köztünk! Nos hát ez neki nem sikerült mert ma megint megcsókolt! Mert akkor azt kérte, hogy had csókoljon meg! Megengedtem neki de ezúttal csak úgy megcsókolt.
- Értem vagyis zavaros de értem!
- És most alig akart elmenni meg megint megcsókolt.
- És te élvezted?
- Apa!
- Csak kérdezem! Szeretnék segíteni!
- Kicsit!
- Értem. És miért nem próbálod meg vele? Ha ennyire szeret.
- Nem! Apa!
- Most miért?
- Mert ő a főnököm!
- Jóó. Shh! *ölelt át.*
- A bátyámat akarom! *fakadtam ki megint.*
- Tudom! De sajnos nem lehet! *simogatott apa.*
- De miért nem?
- Mert meghalt!
- De miért? *zokogtam.*
- Nem tudom! De sshh! Nyugi! *próbált csitítgatni apa.*
- Kérem a bátyámat! *zokogtam és felfelé néztem a plafonra.*
- Shhh! *szorított meg erősen apa.*
Már azóta vannak ilyen "rohamaim" mióta a bátyám meghalt, de ezek már eltűnni látszódtak. De ezek szerint megint előjött. Semmit sem láttam ilyenkor. . csak bátyó arca lebegett előttem.