- Jó reggelt! *köszönt Ren.*
- Neked is! *feleltem unottan.* - Van valami reggeli?
- Csináltam palacsintát. Eszel?
- Dehogy! Az emberek, hogyan képesek reggelire édeset enni? Fúj... komolyan. Nekem sós kell!
- Akkor csinálok egy szendvicset. *sóhajtott fel.* - De délután, akkor is kell belőle enned!
- Jó, rendben van. Szétrobban a fejem Ren!
- A fürdőszobában van gyógyszer, vegyél be egyet! De előtte egyél pár falatot! *mondta anyáskodóan. Majd ettem egy kcisit, utána pedig bevettem a gyógyszert. Felöltöztem és varázsoltam valamit a hajamból. Tényleg el kellene már mennem nekem is fodrászhoz, mert ez katasztrofális! Úgy volt, hogy este elmegyünk Kazuya-val inni. De így semmi kedvem nem lesz hozzá. Ren elment dolgozni, én pedig beültem a géphez. De egy számomra ismeretlen szám hívott.*
- Igen? Itt Takahashi Yoko beszél!
- Yoko-san, én vagyok az Ray!
- Ray-san... *hüledeztem. Csak nem munkát kapok? Úristen, nem.. nem... nem vagyok képes dolgozni! Nem azért, mert fáradt vagyok, csak bénának érzem magam hozzá.*
- Ma 3-kor lesz egy kommentünk. Felkészítenél minket rá? Vagyis nem kérdem, hanem inkább mondom! Egy órára gyere be!
- Rendben, rendben. Ott leszek! Köszönöm, hogy szóltál Ray-san!
- Ez csak természetes. Akkor ott találkozunk. Szia.*köszönt el. El se tudtam köszönni, egyből kinyomta. Kifutottam a nappaliba és ott kezdtem tárcsázni Kazuya-t.*
- Kazuya! *kiáltottam bele.*
- Ko-chan... randim van! Le kell tennem.
- Kivel van randid?
- A könyvmollyal.... tényleg le kell tennem! *suttogta.*
- De Kazuya! Felhívott a BORN... vagyis felhívott Ray és.. és be kell mennem dolgozni!
- Akkor pedig bemész dolgozni. Nem kell ezt túlspilázni. Oké? Minden rendben lesz! Csak ne aggódj. *majd ő is rám nyomta a telefont. Mi van ezekkel? Egy normális barátom sincs, akivel ezt megtudnám osztani és tanácsot tudnék kérni? Jaj, ne már... Talán tényleg ideje lennem úgy viselkedni, mint egy felnőtt. Pont odaértem egy órára így nem késtem. Míg nem kapok irodát, addig minden cuccomat magammal kell cipelnem. S mit ne mondjak... baromi nehéz! Beérve a BORN termébe, azonnal lepakoltam. Egy szusznyira pedig leültem. Persze, hogy pont akkor léptek be.*
- Jó napot! *ugrottam fel és meghajoltam.*
- Helló! *köszöntek. Egyikőjük, másikuk pedig még integetett is.*
- Az igen... hoztál ám cuccot! *nézett körbe Tomo.*
- Amíg nincs hova pakolnom, addig sajnos ezeket magammal kell hurcolásznom.
- Akkor azért ültél! *eszmélt fel K.* - Elfáradtál?
- Nem, dehogyis! Nem vagyok fáradt! *hazudtam. De igenis, fáradt vagyok! A fejem pedig széthasad... egyre jobb.* - Nagyon meglepődtem, hogy hívtál Ray-san! Nem gondoltam volna, hogy már ma dolgoznom kell.
- Te hívtad fel? *fordult hozzá Ryoga.* - Nem a főnöknek kellett volna?
*Ray pedig odatette kezét és köhögött.*
- Mindegy. Ez csak egy komment. De azért itt is oda kell figyelnünk, hogy nézzünk ki! Szóval, a legjobb munkádat kérjük Yoko-san!
- Viszont, ha ilyen sokat beszélünk, nem leszünk készen! *vettem el a cuccaimat. De Tomo segített. Elvett belőle párat. Majd a 27-es teremhez mentünk. Ahol voltak tükrök is, hogy közben tudják magukat nézni.*
- A hajunkat is te készíted? *kérdezte Ryoga.*
- Nem, én csak stylist vagyok és sminkes. Az nem az én dolgom. De jó lenne, ha addig megcsinálnák a hajatokat és utána sminkelnélek titeket!
*Nem is kellett sokat várni. Jött egy fodrász, aki elég öregnek tűnt. Nem azért, hogy beszóljak neki vagy valami. De talán egy fiatalabb mégis csak jobb hajat tudna készíteni nekik. Csörögni kezdett a telefonom. De csak némán ültem.*
- Vedd fel nyugodtan! *szólt K.*
- Köszönöm! *majd egy kicsit odébb álltam tőlük.* - Ren? Most dolgozok. Nem tudunk beszélgetni. Fogalmam sincs... a nappaliban megnézted már? Nem vagyok bejárónő! Honnan tudjam, hogy hova rakod a cuccaidat?! *Itt halottam, ahogyan kuncognak. De inkább nem szóltam semmit.* - Jó, rendben. Ha hazaértem megkeresem. Én is szeretlek. *Majd letettem a telefont.*
- Ez a Ren... a pasid volt? *kérdezte Ryoga. Nagyon meglepődtem. Milyen faragatlan, hogy lehet csak úgy egy ilyet megkérdezni.*
- Hé, Ryoga! *szólt rá K.* - Nem illik ilyeneket kérdezni!
- Most miért? A beosztottam... Bármit kérdezhetek tőle. Neki válaszolnia kell rá... Milyen bugyi van rajtad? Tessék.. kérdezhetek bármit!
- Ren nem a pasim! Sőt nem is a barátom... Ő a bátyám.... és a Japán PS cég vezetője.
- Oh, szóval játékokkal foglalkozik? *kérdezte Tomo.*
- Igen... *kezdtem el, de Ryoga közbe szólt.*
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre! Nézd meg Kanako-san-t... Kanako-san, milyen bugyi van rajtad?
- Ryoga... tudod, hogy idős vagyok. Nem hordok csiricsáré bugyikat. *Fejezte be a hajukat, majd elment.*
- Látod? Ő rendes alkalmazott, mert tud válaszolni a kérdéseimre! De, ha te nem vagy az, akkor nem is kellesz ide!
*Nagyon felmérgelt, így vele kezdtem a sminkelést. Az alapozót erősen kentem szét az arcán, hogy fájon neki. De nem szólt semmit. Majd a szemceruzát olyan erősen vezettem végig a szemén, hogy odakapott a szeméhez.*
- Áú! Ez fáj! Nem tudsz odafigyelni?! *a többiek pedig csak kuncogtak. Értették, hogy mit csinálok.*
- Sajnálom, Ryoga-san... csak egy beosztott vagyok! Nincsenek emberi érzéseim, így nem érzem, ha valakinek fáj vagy rosszul esik valami...
- Te kis...
- ...Kis beosztott. *kuncogtam. Majd hamarosan készen lettem mindenkivel és a look-os ruhájukat adtam oda nekik. Azért még se mehetnek csak úgy akármibe. Megvártam, míg elkezdik a kommentet és néztem őket egy kicsit. Egyáltalán nem tűntek idegesnek, jól tudják leplezni. Érdekes, hogy ott Ryoga milyen kedves. Csak engem nem bír... jellemző. K tűnik eddig a legszimpatikusabbnak, ő tényleg milyenben segít. Ray is próbál közvetlen lenni. Tomo pedig inkább csak a háttérbe szorul. Azt hiszem sokat fogok még szenvedni miattuk. Kérlek, BORN! Kedveljetek meg...*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése