Namika Ayami ~

Mint Minnietől már megszoktam gyorsan lelépett és odament egy pasihoz. Mindegy, megfogtam magam és tovább sétáltam Sorryval. Csak lestem az épületeket és az autókat. Haza vettük az irányt, de még sem haza mentem. Elmentem arra a helyre ahol a bátyám sok időt töltött. Leültem a fűbe és Sorry is leült. Csak figyelte a kis tavacskát. Olyan aranyos volt, de furcsa. Mintha ismerné a helyet, de az lehetetlen! Mindegy. Ott voltunk egy jó ideig majd megjelent egy árny a hátam mögött.
- Szia! *köszönt.*
- Hm? *néztem hátra és egy mosolygós KO-KI állt mögöttem.*
- Leülhetek?
- Persze. *ült le mellém.* - Ki a kis rosszaság?
- Sorry.
- Hm?
- A neve, Sorry. Tegnap kaptam.
- Értem. Miért pont ez?
- Minie ma reggel bocsánatot kért. Tudod. . a tegnap miatt.
- Áh értem.
- Ketten adtuk neki ezt a nevet.
- Aranyos.
- És okos!
- Igen?
- Igen! Elmeséljem a történetét?
- Van története?
- Eddig én sem tudtam róla, de apu mesélte.
- Mesélj!
- Oké. *és elmeséltem neki mindent.* - Apu szerint olyan mint én.
- Igaza van! Mind a ketten kitartóak vagytok!
- Köszi!
- Ugyan!
- És ezért ő lett az én kiskutyám.
- Értem! Aranyos. *amúgy szinte azonnal KO-KI ölébe volt.*
- És úgy érzem, hogy bejössz neki! *mosolyogtam.*
- Mint mindenkinek. *nézett rám.*
- Egoista! *löktem meg a vállát kicsit.*
- Csak vicceltem! *mosolygott.*
- Tudom!
- Azért örülök ám neki, hogy eljöttél erre a "válogatásra".
- Mert?
- Mert benned megbízunk!
- Igen?
- Igen!
- Ennek örülök!
- Mi is!
- Akkor jó! Amúgy miért jártál erre?
- Szoktam ide járni. Bátyáddal mindig itt voltunk, itt lógtunk. Nekünk is hiányzik.
- Igazán?
- Igen! Ő egy jó ember volt. *nézte ő is a vizet.*
- Tudom. *hajtottam le a fejem.*
- De tudom, hogy te is ilyen jó ember leszel! Vagyis vagy! *borzolt bele a hajamba.*
- Ü-üm! *ráztam a fejem.* - Bátyámnál nem!
- Tudom, hogy felnézel rá, de higgy nekem!
- Hiszek!
- Akkor jó! Nem megyünk el valahova? Kávézni vagy ilyesmi?
- Öhm. . nem akarok! *ráztam a fejem.*
- Akkor hozatunk ide kaját! Elmegyek érte!
- Ja aztán én leszek a hibás mert megerőszakolnak a fanok.

*kuncogtam.*
- Nem ismernek fel!
- Öhm.  .KO-KI, emlékeztetnélek, hogy rózsaszín a hajad! *kuncogtam.*
- Igaz, de nem lesz baj! Tudom kezelni a helyzetet!
- Ha te mondod! *vontam meg a vállam.*
- Mit kérsz?
- Hm. . te mit eszel?
- Szerintem én eszek egy kis shusit.
- Akkor én is azt eszek!
- Rendben! Akkor mindjárt jövök! *ment el.*
Nem sokkal utána vissza is jött.
- Na itt vagyok! *ült le és az orrom alá nyomta a részemet.*
- Köszi! *csomagoltam ki.*
- Nincs mit! Jó étvágyat!
- Neked is! *kezdtünk el enni. Minden olyan nyugis volt.*
- Mi van haver? Éhes vagy? Hát neked nem vettem, de itt van! *adott Sorrynak is egy kis shusit. Olyan édes volt.*
- Úgy látom még jobban fog ezentúl kedvelni. *kuncogtam.*
- Remélem is! *mosolygott.* - Majd hozhatnád magaddal.
- Hm?
- Jól hallottad!
- De csak zavarni fog!
- Majd én lefoglalom! 
- Hát jó, egyszer elviszem. Ha útba van akkor többet nem viszem jó?
- Rendben! De úgy sem fog zavarni.
- Tömd inkább a fejed! *nyomtam a szájába egyet.*
- Héé! *kuncogott és megette.*
- Mi van?
- Visszakapod! *mutogatott teleszájjal.*
- Aham! *ettem.*
- Majd mikor nem számítasz rá! *mosolygott.*
- Oké sensei! *kuncogtam.*
- Haha! Tényleg, emlékszel még, hogy a bátyádat mindig azzal nyúztad, hogy szeretnél dobolni?
- Ühüm. *tömtem be még egyet.*
- Ha szeretnéd megtaníthatlak dobolni.
- Hogy mi? *akadt meg a torkomon a falat. Egész kicsi korom óta oda vagyok meg vissza a dobokért.*
- Naa! Azért meg ne fulladj. *kuncogott és megütögette a hátam.* - Ha akarod megtanítalak!
- A-akarom! De úgy sem lesz időd!
- Már miért ne lenne?
- Ott a próba, a fellépés és a stbstb.
- És? Lesz időm rád! Nyugi! *mosolygott. Már értem miért szerette őket annyira a tesó. Nagyon kedvesek. Főleg KO-KI.* 
- De ha nem akkor nem kell!
- Jaj egyél már! *ő is tömött a számba egy darabot ahogy én is az övébe az előbb.*
- Most számítottam rá! *kuncogtam és megettem.*
- Nem baj! De sikerült!
- Mert engedtem magam!
- Nem! Mert erős vagyok!
- Egoista!. . . Fejezd be!
- Jó! *kuncogott.* - Ezzel viccelődtünk a bátyáddal is. .
- Igen?
- Aham! Ha megelégelte igazán vicces fejeket tudott vágni. *kuncogott.*
- Tudom, fejeket nagyon tudott vágni. *kuncogtam én is.*