*Belerúgtam egyet az ajtónkba, majd visszafordultam. Elfogok fogyni, mire odaérek. Fáradt voltam nagyon. Nem sokkal később meg is érkeztem. Egyenesen a BORN terméhez mentem, hogy megkeresem. Sehol se találtam.*
- Mit keresel? *kérdezte a hátam mögül Ryoga. Nem is vettem észre, hogy van valaki odabent.*
- A telefonomat. Itt maradt... *majd még jobban kutakodni kezdtem. Ő pedig leült az asztalfőhöz.* - Nem láttad valahol?
- Nem, nem láttam sehol. *nem is figyelt rám. Szokáshoz híven. Csak nyomogatott valamit. Várjunk csak!*
- Hé, az az én telefonom! *szóltam rá és odamentem, hogy elvegyem tőle.*
- Csak megnéztem a képeidet!
- Add vissza! Különben is, nem tudtál volna szólni, hogy itt maradt a telóm?
- 1. Mégis, hogy a francba szóltam volna? 2. Tudtam, hogy érte jössz... Akkor meg minek ugráljak?
- ISTENEM! ANNYIRA FAFEJŰ VAGY! *kiabáltam, de megbántam, mert mégis csak a főnököm.*
- Itt van! Fogjad... *adta oda, közben pedig húzta a száját.* - Most meg menj haza!
*Gyors megnéztem, hogy változott-e valami.A háttérkép nem ugyanaz.*
- Várjunk csak! Ez nem az én telefonom!
- Na, mi van? Meglepődtél? *kérdezte gúnyosan.* - Ez az enyém! Egyforma telefonunk van... azért ezt nem gondoltam volna, hogy ilyet feltételezel rólam... Nem nyúlok bele senki telefonjába.
- Sa-sajnálom! Nem tudtam. *szörnyen rosszul éreztem magam. Nem kellett volna egyből letámadnom őt.* - Megtudsz nekem bocsájtani?
- Nem igazán...
- Ryoga-san! *fogta meg az alkarját, mert elfordult tőlem.* - Nem akartalak megbántani, csak ideges voltam.
- Miért voltál ideges? *fordult meg.*
- Mert... mert, olyan kegyetlen voltál velem. Mindig beszólogattál és.. és nagyon fájt, amiért így viselkedtél. Pedig én próbáltam kedves lenni! Viszont te nem...
*Nem mondott semmit, csak nevetett.*
- Hm?
- Ez van. Szokj hozzá!
- Igazából nem vagy ilyen, ugye? K-san-t halottam, hogy...
- Ne keverjük bele K-t! *most nem nevetett. Pedig olyan jó volt hallani és látni, hogy végre egyszer boldog.*
- Jó, rendben. Igazad van! Visszakaphatnám, akkor a mobilomat?
- Ja... *felelte unottan, majd odaadta.* - Nem lett semmi baja. Vigyáztam rá.
- Köszönöm! A többiek hol vannak?
- Hazamentek.
- Na, ne! *vigyorogtam.* - Te megvártad, míg visszajöttem a telefonért?
- Hülyének nézel? *fújt egyet.* - Csak volt még pár elintézni valóm. Aztán mikor bejöttem, láttam, hogy ott a telefonom az asztalon. De közben a zsebemben is volt egy. De kiderült, hogy az asztalon lévő nem az enyém. Így gondoltam, biztos a tiéd...
*Borzalmasan hazudik. Vagy lehet csak én akartam ezt hinni.*
- Értem, elhiszem. De most mennem kell. Kazuya, már vár rám! Sőt talán már el is ment.
- Nem hívott senki. Talán elfelejtette a találkozót.
- Nem hinném. Nem szokott cserben hagyni.
- Akkor ő tényleg egy nagyszerű barát. És nem olyan hasznavehetetlen, mint te!
- Skizofrén vagy?
- Mert?
- Mert az előbb még kedves aztán meg... áh, hagyjuk.
- Inkább menj már... Vár rád, nem?
- De, igen. *mosolyogtam, majd elköszöntem tőle. Egyenesen a bárba mentem, ahol Kazuya-ra vártam. Egy órája ott lehettem már. Még mindig nem jött. Hívtam őt, de nem vette fel a telefont. Így azt kezdtem el nyomkodni. A galériába mentem, egy számomra ismeretlen kép fogadott, így megnyitottam.*
- Még,hogy nem nyúltál a telefonomhoz, mi? Hazug. *kuncogtam. Nem vártam tovább Kazuya-ra. Hazamentem.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése