Mikor ebbe az állapotba kerültem azt sem tudtam mi van. Csak hangokat hallottam és nem láttam semmit. Mozogni se tudtam. . nagyon idegesítő volt, de mikor meghallottam KO-KI hangját hirtelen jobb volt minden és lenyugodtam.
- Nami! Mond, hogy hallasz! Kérlek! Én nagyon szeretlek! Nem akartam neked szenvedést okozni! *fogta meg a kezem és a fejét ráhajtotta.*
- Nyugi! *hallottam meg apu hangját.* - Mindent hall, de nem tud válaszolni!
- Mi? Az meg, hogy?
- Ideiglenesen lebénult. . az orvosok szerint a szíve rendben van és a belső szervei is, és hall meg érez. Csak nem tud válaszolni.
- Ezt nem hiszem el!
- Beszélj csak hozzá! De kérlek. . gyere! *mondta apa és nagy csend lett.* - Itt vagyok! Kérlek! Gyógyulj meg! Szeretném a hangodat hallani! A gyönyörű szemedet látni és érezni ahogy megszorítod a kezem! *fogta meg ismét a kezem.* - És tudod? Én minden nap itt leszek! Én minden nap vigyázni fogok rád amíg világ a világ! Ha beteg vagy, ha nem! Tudod mit? Én leszek az őrangyalod! Csak kérlek gyógyulj meg! Ez most nekem a legfontosabb! Hallod? Mindig! Minden helyzetbe itt leszek! *zokogott. Olyan rossz volt hallani.*
- Nyugi haver. *mondta IV.*
- Hát ti? *kérdezte KO-KI.*
- Lefújtunk mindent! Ennyivel tartozunk Naminak! És aggódtunk érted is. *mondta Reno.*
- Hall mindent. . csak épp nem tud mozogni se és válaszolni se semmilyen módon! *szipogta KO-KI és még mindig fogta a kezem.*
- Értem. *mondta Shin.* - Nami, ha tényleg hallasz akkor bocsánat amiért olyan csúnyán bántunk veled abba a bárba.
- Igen! *helyeselte IV.* - Nem tudtuk mit beszélünk! KO-KI tényleg szeret és ezt már te is tudod! Így bátran kimondjuk már neked!
- Igen, mi is nagyon szeretünk! Mint egy hugicát. *simított végig az arcomon Ryoga.*
- De KO-KI már kiskorod óta érzett benned valami vonzót! *mondta Shin. Hogy mi? Miért nem vettem észre sosem?*
- Ezt most ne jó? *szólt rájuk. Oh basszus. . nem akarom ezt az állapotot!* - Ezzel a vallomással én tartozom és nem ti!
- Jóó, csak segíteni akarunk.
- Nem kell! Köszi, de nem kell majd elmondom neki! *fogta szorosan a kezem el sem engedett.*
- Jó. Hoztunk egy kis virágot! A kedvenced Nami. . fehér rózsa! *honnan tudják?*
- Itt maradhatunk még? *kérdezte Reno KO-KItól.*
- Addig maradtok ameddig csak akartok! *motyogta.* - Holnap be kell menni?
- Igen. *mondta Reno.*
- Nem akarok!
- Nem maradhatsz itt egész nap!
- De! Itt fogok maradni!
- Ne legyél gyerekes!
- Nem vagyok az!
- De az vagy!
- Akkor csak ma had maradjak!
- Jó, de ha holnap nem vagy ott a munkahelyen akkor nem tudom mit csinálok veled! *fenyegette Reno.*
- Jóó! Ott leszek!
- Mi akkor megyünk! *mondták majd el is mentek ahogy hallottam.*
Visszajött KO-KI és a Deart kezdte énekelni. Ez a kedvencem tőlük, legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de még a könnyem sem fojt. . pedig belül sírtam. - Vége a látogatási időnek! *jött be a doki.*
- Nem maradhatok még?
- Nem uram, a betegnek is pihenésre van szüksége és ehhez az kell, hogy senki se tartózkodjon itt.
- Értem. Holnap mikor jöhetek?
- 4-nél előbb semmiképp sem!
- Rendben! Viszlát!
- Viszlát! *ment ki.*
Én lassan elaludtam, már mondjuk ebben az állapotban ezt nem tudom, hogy hívják, de én lelkileg aludtam. Reggel vagy mikor felkeltem vártam, hogy bejöjjön KO-KI, de nem jött. Anyuék bejöttek hozzám, de ő nem.
- Légy erős kislányom! *puszilt meg apa.*
- Igen! Mi itt leszünk veled! És az a kedves fiú is! *mondta anya a könnyeivel küszködve.*
- Igen! Mindig melletted leszünk! Pihenj és gyógyulj meg! *pusziltak meg és elmentek.*
Én vártam, de KO-KI még mindig nem jött. Kicsit elszomorodtam. - Itt vagyok! *fogta meg a kezem.* - Bocsi, hogy tegnap nem voltam, de az újságírók itt láttak és féltek a többiek, hogy pletyka lesz. De már itt vagyok! *megpuszilt és megszorítottam a kezét.* - IV! IV!
- Mi az?
- Megszorította a kezem Nami.
- Tényleg?
- Ez már jó jel!
Azóta 2 nap telt el és erőre kaptam. Mikor megint bejött és megfogta a kezem akkor azonnal visszaszorítottam.
- Itt vagyok! *puszilta meg a homlokom.* - Kérlek bocsájts meg, hogy ilyen hülye rámenős fasz voltam! Szeretném ha köztünk nem csak barátság lenne és tudom, hogy ez neked is jó lenne! Kérlek! Szeretnék veled járni! Sosem könyörögtem még lánynak ezért, de te más vagy. *ilyenkor a kezemet az arcára tettem.* - Annyira örülök, hogy jobban vagy! *mosolygott ezt észre lehetett venni. Egyszer csak kinyílt a szemem és megláttam őt.* - Nami! *mosolygott még jobban.*
- KO-KI! *motyogtam.*
- Shh! Ne erőltesd meg magad! *megpuszilt.*
- Hallottam mindent. *fordultam felé.*
- Tudom. És ez mind igaz! Nem hazudtam!
- Tudom. . de én sosem mondtam neked igazat.
- Mi?
- Tetszel és mindig is tetszettél. .
- Tényleg?
- Igen! De a főnököm vagy!
- Kérlek! Tekints el ettől! Kérlek! *ölelt át.*
- Nem tudom. *sóhajtottam, de viszonoztam az ölelését mert jól esett.* - Tudod milyen rossz volt, hogy nem tudtam neked válaszolni?
- Eltudom képzelni! Nekem is rossz volt!
- Megszeretném ezt veled beszélni!
- Én is!
- Komolyan gondolod ezt az egészet?
- Igen! Nagyon komolyan!
- Én is!
- Akkor. .? *és ekkor beléptek a szüleim meg a doki.*
- Kislányom! *ölelt magához anyu majd apu.*
- Sziasztok! *mosolyogtam és KO-KI kicsit hátrébb lépett.*
- Megvizsgálom! Még ne nagyon mozogjon! *megvizsgált a doki közben KO-KI kiment.*
Majd visszajött és elköszönt tőlem. Interjúra ment. Elszomorodtam.
- Mi a baj? *kérdezte apa.*
- KO-KI. .
- Mi van vele?
- Hát el kellett mennie.
- Jaj kicsim, hisz tudod, hogy ő híres és ez a munkája!
- Tudom. Mennék vele most, de ehhez a hülye ágyhoz vagyok kötve!
- Holnap jöhetsz haza!
- Igen?
- Kint mondta a doktor.
- Ez nagyszerű. *örültem meg.*
- De azért még pihenned kell.
- Jóó. *mosolyogtak majd kicsit olvastam és ők közben kimentek.*- Nami! *jött oda hozzám és megfogta a kezem.*
- KO-KI. *csillant fel a szemem.* - Azt hittem, hogy vissza se jössz! *öleltem át.*
- Olyat nem tettem volna meg! *viszonozta az ölelésem.*
- Milyen volt az interjú?
- Unalmas. . próbáltam gyorsan lerendezni, hogy jöhessek hozzád, persze a többiek csiga tempóba válaszoltak.
- Bolond! Nem kéne ezt tenned! *löktem meg kicsit a fejét.*
- Tudom, de olyan rossz érzés. .
- Tudom, de ha még egyszer ezt csinálod mérges leszek rád!
- Emlékszel? Kiskorodba is mindig ezt mondtad nekem! *kuncogott.*
- Igen! De ez bevált.
- Most is befog! Anyukád azt mondta, hogy szomorú vagy! Miért?
- Csak mert nem tudtuk ezt megbeszélni! De talán kicsit gondolkodnunk kéne nem?
- Lehet. . de én eleget gondolkodtam! Minden nap! Minden percbe!
- Ne mondj ilyeneket! Én is gondolkodtam miközben fél kómába voltam. .
- És?
- Az tény, hogy szeretlek, de a többieken látszik, hogy nem örülnének ha mi összejönnénk. . nekik fontosabb az, hogy ne legyenek pletykák!
- És? Nem érdekelnek a többiek! Csak féltékenyek!
- Ne mondj ilyet!
- Jóó. De akkor is! Kérlek Nami! Szeretsz?
- Igen!
- Akkor meg? Ne foglalkozz senkivel! *csókolt meg és viszonoztam.*
- Megpróbálok! De ha valamelyik tag "hisztizik" akkor szakítunk jó?
- Jó! De ha hisztizik valamelyik azt leütöm!
- Ne legyél hős!
- Akkor mi most járunk?
- Öhm. .azt hiszem! *mosolyogtam és megint megcsókolt.* - Mostantól minden mondatomnál megcsókolsz? *kuncogtam.*
- Igen! *kuncogott.*
- Nagyszerű! Képzeld! Holnap mehetek haza, csak még ezt az estét itt kell töltenem!
- Ez nagyon jó hír! De ugye majd néha ott alszol nálam? És nem a vendégszobába!
- Hát ha kiérdemeled akkor igen!
- Jó fiú leszek!
- Hm. . majd meglátjuk! Ha ilyen hülyeségeket csinálsz akkor nem alszok ott!
- Jóóó.
- Bolond! *öleltem át.*
- Tudom! *mosolygott.* - Na de pihenj csak!
- Itt hagysz?
- Nem! Itt leszek! De kell a pihenés neked! *puszilta meg a homlokom.*
- Jóó. *feküdtem el és megfogta a kezem én pedig a fejemhez emeltem az összekulcsolt kezünket majd a fejem alá tettem és lehunytam a szemem. Nem aludtam.*
De aztán lassan sikerült elaludnom. Reggel mikor felkeltem anyáék már itt voltak és minden papírt elintéztünk majd hazamentünk. Ott egy kicsit lepihentem mert fájt a fejem. Sorryval töltöttem az egész napot. Annyira hiányzott. És ahogy észrevettem neki is én. Este fele KO-KI is megjelent.
- Szia! *ölelt át.*
- Szia! *mosolyogtam.*
- Hogy vagy? *ült le az ágyamra.*
- Jól, na és te?
- Jól. Elfáradtam kicsit.
- Akkor pihenj! *mosolyogtam és ő eldőlt az ágyamon a lábamra.*
- Hmm. . egész kényelmes.
- Főleg, hogy a lábamon fekszel. *kuncogtam.*
- Az is kényelmes. . és ma még nem kaptam puszit! *fordult felém.*
- Hm. . megérdemelted?
- Igen!
- Akkor kapsz! *csókoltam meg.*
- Köszönöm. *mosolygott és a derekamat simogatta.*
- Nincs mit. *mosolyogtam.* - Poc. *húztam fel a pólóját és belefújtam a hasába.*
- Nee! *kuncogott.* - Ez csikis.
- Majd megsajnállak ha lesz időm. *kuncogtam.*
- Te kis. . *csókolt meg.*
- Én kis. . *vigyorogtam.*
- Tudod mióta vártam ezt?
- Mit?
- Hogy velem legyél.
- Na mióta?
- Mióta ismerlek!
- Az sok idő!
- Igen és sok csók is!
- Hm. . pótolunk? *kérdeztem.*
- Ha szeretnéd! *mosolygott és megcsókolt. Már vagy a 40.-ik csóknál Sorry felugrott az ágyra.* - Hééé! *kuncogott.*
- Sorry féltékeny.*kuncogtam.*
- Hát mostantól el kell ezt viselned! *simogatta meg és Sorry megnyalta az arcát.*
- Akkor rám féltékeny! *kuncogtam.* - Nem adom neked KO-KI-t. Rosszaság! *kuncogtam.*
- Olyan rossz mint a gazdája.
- Hééé! *löktem meg a fejét.*
- Édes. *puszilt meg és mellém feküdt.*
- Nem is.
- De az vagy!
- Köszi. *bújtam hozzá.*
- Nincs mit. *ölelte át, de közben Sorryt is simogatta.*
- Te mindenkinek tetszel! Én meg féltékeny leszek. *néztem rá.*
- De nekem csak te tetszel! *Sorry felnézett.* - Meg Sorry. *Sorry letette a fejét és tovább élvezte ahogy KO-KI simogatja.*
- Sorry! Ő az enyém! *kuncogtam.*
- Persze! *csókolt meg.* - Sorry a szeretőm, de psszt!
- Na köszi. *kuncogtam.*
- Nincs mit. *kuncogott ő is.*
- És mi volt ma a kiadónál?
- Jaj hát nem is figyeltem semmire csak ezt a pillanatot vártam!
- KO-KI!
- Jóó. Folytattuk a forgatást meg adtunk interjút egy újságnak és ennyi. De a forgatás katasztrófa volt.
- Mert?
- Először a világítás szarakodott. . aztán meg folyton elbaszta valaki, persze nem látszott volna, de akkor is. Mi kiakartuk javítani. Ezen csak nevettünk mondjuk, de akkor is. Meg hát nem voltál ott és a hajunkat 10 percenként kellett csinálni mert olyan szar hajlakkot használ a fodrászunk. . vagyis a volt fodrászunk. Ezért cseréltük le.
- Értem. De gondolom így már nekem sincs esélyem . .
- De van! Megbeszéltem a srácokkal. De psszt!
- Tartom a szám. *mosolyogtam.*
- Akkor jó, mert ha nem akkor ez lesz! *csókolt meg.*
- Akkor mindenkinek elmondom! *kuncogtam.*
- Hehe. *ölelt át.* - Bocsi Sorry. . na ez igazán hülyén hangzik. *kuncogott.*
- Kicsit.
- Sorry, Sorry. . *kuncogott. Imádom az angolját.*
- Hülye!
- Na de tényleg bocsi, most kicsit hanyagollak!
- Sorry! Kaja! *kiabált anya és Sorry már ott sem volt.*
- Lecserél a kajára! *kuncogtam.*
- De te nem ugye?
- Nem! Ha kell gebe leszek miattad!
- Azért az nem! Most pont jó vagy! *mosolyogtam és megpuszilt.*
- Hát jól van. *engedett el.*
- A múltkor még az volt a bajod, hogy félsz a lesifotósoktól. *löktem meg a fejét.*
- Na, igen... bárhol lehetnek. *nézett körbe.* - Gyere búj ide cica!
- Hülyeeee! *löktem meg.*
- Majd mikor házasok leszünk, akkor is így fogsz lökdösni?
- Házasok? Miről beszélsz? *nevettem ki.*
- Holnap lesz az esküvőnk! *nevetett*
- Te ittál drága vagy mi?
- Persze, a te véredet fogom inni. *lépett közelebb és megharapta a nyakam.*
- Eressz el te vámpájör! *kapálództam, de nem engedett.*
- Angol kiejtés forever. *kuncogott és tovább harapdált.*
- Ryoga, a gyerekek azt fogják hinni, hogy bántasz! *kuncogtam én is.*
- Higgyenek, amit akarnak!
Nem is kellett sok, egy éppen ott ugrált mellettünk.
- Látod?
- Ez a törpe fog engem megverni? *nevetett, de még mindig nem engedett el.*
- Igen, ő! *pöcköltem meg a fejét.*
- Arra kíváncsi vagyok! *kuncogott.*
- Kisfiú. *szólítottam meg.*
- Sajnálom, a mama arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel. *fordult felém.*
- Na, ennyit erről. *nevetett Ryoga.*
- De hát már ezzel is hozzám szóltál. *mosolyogtam.*
- Tényleg? *pillantott rám furcsán.*
- Igen. *mosolyogtam.* - Tudnál nekem segíteni?
- Persze. *vigyorgott, most már sokkal felszabadultabb volt.*
- Ez a csúnya bácsi nem hagy békén! Folyamatosan piszkál és bánt... tudnál rajtam segíteni? *kérleltem.*
- Igen! *ugrott oda.* - Hagyd békén a nénit, mert ő gyengébb, mint te és nem tudja megvédeni magát!
- Na és mi lesz akkor, ha nem hagyom békén? *vigyorgott Ryoga.*
- Ryoga, ne incselkedj már vele! *szóltam rá.* - Olyan vagy mint egy rossz gyerek.
- Akkor ez lesz. *lépett közelebb a kisfiú és bokán rúgta Ryoga-t.*
- Te kis... *kapott a bokájához.*
- Te vagy az én hősöm! *guggoltam le hozzá.*
- A szép néniket mindig megvédem. *vigyorgott.*
- Ah, de édes vagy! *vigyorogtam én is ,majd adtam neki egy ötöst.* - Köszönöm!
- Szívesen! *rohant vissza az anyukájához, mert intett neki, hogy mennek haza.*
- Ez a törpe vert meg. *álltam fel és nevettem Ryoga-n.*
- De ez nem ér! *sértődött meg.* - Nem is csinálhattam neki semmit!
- Képes lennél megütni egy gyereket? *nevettem még mindig rajta.*
- Neeeeem, de túlerőben volt.
- Nem is! Egyedül volt!
- Nem! A túlerője a cukisága volt, ezért nem tudtam neki mit csinálni.
- Nem tudtál neki ellenállni? *nyújtottam a nyelvem.*
- Igen!
- Így jártál.
- Ahogy neked se. *csókolt meg. Viszonoztam, mert nagyon jól esett. Átkaroltam a nyakát, így megpörgetett.*
- Olyan édes vagy. *kuncogtam.*
- Tudom. *nevetett.*
- Egoista!
- Tudom.
- Te mindent tudsz?
- Ömm... jaaaa.
- Akkor milyen színű bugyi van rajtam? Hm?
- Fehér. *vigyorgott.*
- Mi? Honnan tudtad? *lepődtem meg.*
- Mondtam, hogy tudok mindent. *vigyorgott.*
- Na, persze!
- Amúgy csak láttam reggel rajtad.
- Gondoltam.
- Megyünk valamerre?
- Hova szeretnél menni?
- Mondjuk kajálni. Éhes vagyok! *kapott a hasához.*
- Akkor menjünk el valahova.
- Mit együnk?
- Onigirit, kérlek! karoltam belé.*
- Oké, akkor onigirit eszünk! *mosolygott, majd elmentünk egy közeli étterembe. Ott pedig rendeltünk kettőnknek.*
- Hm... jól néznek ki. *mondtam.*
- Jaja, na együnk! Éhen haloooook!
- Nyugi van!
- Oké... *kapkodott azonnal.*
- Fájni fog a hasad!
- Nem baj. *kezdte el tömni magába.*
- Fő az illedelem szívem. *kuncogtam.*
- Nem érdekel. *nyamogta.*
- Látom ízlik. *kuncogtam, majd enni kezdtem én is.*
- De tudod mi ízlene jobban?
- Na, mi?
- Ez! *hajolt közelebb és megpuszilt.* - Onigiris puszi! A legfinomabb és egyenesen tőled.
- Akkor én megakarlak enni téged, mert finom vagy. *kuncogtam és újra megpuszilt.*
- Én foglak téged.
- De, ha folyamatosan puszilgatsz, nem bírok enni.
- Na, igen.. egyél csak! Így is olyan gebe vagy!
- Most kritizálod a súlyomat?
- Neeeeem. *akadt meg az étel a torkán és köhögni kezdett.* - Ne érts félre! Csak néha már olyan vagy, mint akit magával ránt a szél.
- Hülye! Nem is. Most az jobb lenne, ha lennék vagy 180 kg és minden áldott nap hazafelé gurulva mennék?
- Én akkor is szeretnélek.
- Ryoga, ne nevettess... kérlek! Egy fiú se szeretne úgy. *kuncogtam.*
- Mi van, ha én igen? *vigyorgott.*
- Akkor vak vagy! *mosolyogtam.*
KO-KI pov.
Mikor hazamentem lefeküdtem aludni. . egyre csak Namin járt az eszem, de lassan elaludtam. Vele álmodtam. . álmomban megint itt volt mellettem és itt aludt. Mikor reggel felkeltem, jobban mondva fel ijedtem nem volt itt. Nagyon rossz érzés volt. De elmentem dolgozni. . ma már bemehetek hozzá és ez tartott életben.
- Jó reggelt! *köszöntem.*
- Neked is! *köszöntek a többiek.*
Szó nélkül leültem, hogy megcsinálják a sminkem és a hajam és folytattuk a forgatást. Szerencsére ma nem lesz más, viszont ez hosszadalmas, de pont 4-re lesz vége. Elkezdtük és egy kis szünet volt. Ekkor ittunk-ettünk és amit akartunk.
- Veled mehetek veled? *kérdezte IV.*
- Hova?
- Namihoz! Gondoltam mész hozzá.
- Igen megyek hozzá, és ha akarsz akkor jöhetsz! Bármelyikőtök jöhet..
- Nem! Mert ha mind ott vagyunk akkor tuti előkerül, hogy te mit érzel iránta. . és akkor megint csak vita lesz.
- Tudom. .
- De akkor ma csak mi ketten megyünk!
- Rendben! *bólintottam.*
- Nyugi! Rendbe fog jönni!
- Tudom, mert erős!
- Igen!
Folytattuk a forgatást és mikor végeztünk rögtön a kórházba mentünk IV-el. Mikor odaértünk bementünk Namihoz.
- Itt vagyok! *fogtam meg a kezét.* - Bocsi, hogy tegnap nem voltam, de az újságírók itt láttak és féltek a többiek, hogy pletyka lesz. De már itt vagyok! *megpusziltam és megszorította a kezem.* - IV! IV!
- Mi az?
- Megszorította a kezem Nami. *néztem a kezét.*
- Tényleg?
- Ez már jó jel! *mosolygott.*
2 nap telt el és megint bementem Namihoz, ám most egyedül. Leültem az ágya mellé és megint megfogtam a kezét, szinte azonnal rászorított a kezemre. Megijedtem, de örültem neki.
- Itt vagyok! *pusziltam meg a homlokát.* - Kérlek bocsájts meg, hogy ilyen hülye rámenős fasz voltam! Szeretném ha köztünk nem csak barátság lenne és tudom, hogy ez neked is jó lenne! Kérlek! Szeretnék veled járni! Sosem könyörögtem még lánynak ezért, de te más vagy. *ilyenkor a kezét az arcomra helyezte.* - Annyira örülök, hogy jobban vagy! *mosolyogtam és csak néztem. Egyszer csak kinyílt a szeme.* - Nami! *mosolyogtam még jobban.*
- KO-KI! *motyogott.*
- Shh! Ne erőltesd meg magad! *megpusziltam.*
- Hallottam mindent. *fordult felém.*
- Tudom. És ez mind igaz! Nem hazudtam!
- Tudom. . de én sosem mondtam neked igazat.
- Mi?
- Tetszel és mindig is tetszettél. .
- Tényleg?
- Igen! De a főnököm vagy!
- Kérlek! Tekints el ettől! Kérlek! *öleltem át.*
- Nem tudom. *sóhajtott, de viszonozta az ölelésemet.* - Tudod milyen rossz volt, hogy nem tudtam neked válaszolni?
- Eltudom képzelni! Nekem is rossz volt!
- Megszeretném ezt veled beszélni!
- Én is!
- Komolyan gondolod ezt az egészet?
- Igen! Nagyon komolyan!
- Én is!
- Akkor. .? *és ekkor beléptek a szülei meg a doki.*
- Kislányom! *ölelte magához az anyukája majd az apukája.*
- Sziasztok! *mosolygott és én a háttérből figyeltem.*
- Megvizsgálom! Még ne nagyon mozogjon! *megvizsgálta a doki közben a többiek hívtak.*
Kimentem és felvettem a telefont.
- Igen? *szóltam bele.*
- Mizujs? *kérdezte Shin.*
- Nami felébredt, teljesen!
- Oh az jó! És?
- Mit és? Még nem volt időm nagyon beszélni vele mert jött a doki és a szülei. De megbeszéltük, hogy mind a ketten komolyan gondoljuk.
- Értem. . hát az nem jó.
- Majd beszélek vele máskor.
- De van egy rosszabb hírem!
- Hm?
- Közbe jött egy interjú amiről nem tudtunk mert a főnök nem szólt. Ide kéne jönnöd!
- Nee! Ne készítsetek ki! *akadtam ki.*
- Muszáj! Siess! *rakta le.*
Ezt nem hiszem el! Pont most? Visszamentem Namihoz és elköszöntem tőle, de mondtam neki, hogy visszajövök még. Mikor odaértem semmi kedvem sem volt ezért a srácokhoz is rosszul viszonyultam, a kérdésekre meg még rosszabbul . . úgy voltam, hogy legyen vége és kész! Megint ezer kérdés volt és mindegyikre válaszoltunk. Én minél gyorsabban próbáltam. Aztán vége lett és gyorsan átöltöztem.
- Hova sietsz? *kérdezte Reno.*
- Namihoz. Felébredt! *motyogtam és felvettem a kabátomat.*
- Értem. .
- Sziasztok! *akartam elmenni, de visszahúzott Shin.*
- Ne csinálj hülyeséget! *mondta, csak furán néztem rá és nem mondtam semmit. Mikor elengedett elmentem.*
Egyenesen a kórházba. Nami szülei még ott voltak.
- Jó napot! *hajoltam meg.*
- Neked is! *hajoltak meg.*
- Nami hogy van? *kérdeztem.*
- Szerencsére jól, de kicsit szomorú.
- Miért?
- Nem tudom.
- Bemegyek hozzá! *mondtam, de már bent is voltam.* - Nami! *mentem oda hozzá és megfogtam a kezét.*
- KO-KI. *csillant fel a szeme. Annyira édes volt.* - Azt hittem, hogy vissza se jössz! *ölelt át.*
- Olyat nem tettem volna meg! *viszonoztam az ölelését.*
- Milyen volt az interjú?
- Unalmas. . próbáltam gyorsan lerendezni, hogy jöhessek hozzád, persze a többiek csiga tempóba válaszoltak.
- Bolond! Nem kéne ezt tenned! *lökte meg kicsit a fejem.*
- Tudom, de olyan rossz érzés. .
- Tudom, de ha még egyszer ezt csinálod mérges leszek rád! *olyan volt mint kiskorába.*
- Emlékszel? Kiskorodba is mindig ezt mondtad nekem! *kuncogtam.*
- Igen! De ez bevált.
- Most is befog! Anyukád azt mondta, hogy szomorú vagy! Miért?
- Csak mert nem tudtuk ezt megbeszélni! De talán kicsit gondolkodnunk kéne nem?
- Lehet. . de én eleget gondolkodtam! Minden nap! Minden percbe!
- Ne mondj ilyeneket! Én is gondolkodtam miközben fél kómába voltam. .
- És?
- Az tény, hogy szeretlek, de a többieken látszik, hogy nem örülnének ha mi összejönnénk. . nekik fontosabb az, hogy ne legyenek pletykák!
- És? Nem érdekelnek a többiek! Csak féltékenyek!
- Ne mondj ilyet!
- Jóó. De akkor is! Kérlek Nami! Szeretsz?
- Igen!
- Akkor meg? Ne foglalkozz senkivel! *csókoltam meg és viszonozta.*
- Megpróbálok! De ha valamelyik tag "hisztizik" akkor szakítunk jó?
- Jó! De ha hisztizik valamelyik azt leütöm!
- Ne legyél hős!
- Akkor mi most járunk?
- Öhm. .azt hiszem! *mosolygott és én megint megcsókoltam.* - Mostantól minden mondatomnál megcsókolsz? *kuncogott.*
- Igen! *kuncogtam.*
- Nagyszerű! Képzeld! Holnap mehetek haza, csak még ezt az estét itt kell töltenem!
- Ez nagyon jó hír! De ugye majd néha ott alszol nálam? És nem a vendégszobába!
- Hát ha kiérdemeled akkor igen!
- Jó fiú leszek!
- Hm. . majd meglátjuk! Ha ilyen hülyeségeket csinálsz akkor nem alszok ott!
- Jóóó.
- Bolond! *ölelt át. Olyan jó volt.*
- Tudom! *mosolyogtam.*
- Mégis mi a francot képzelsz te magadról?! *esett neki Ryoga, de lefogtam.*
- Annak, aki beveri a fejed, ha most nem húzol el! *lépett közelebb Kazu, így közéjük álltam.*
- Majd Yoko eldönti, hogy elmenjek-e vagy sem!
- Yoko! *szólt rám Kazu.*
- Kazuya, Ryoga a főnököm, nem küldhetem csak úgy el... *hajtottam le a fejem.*
- Akkor én megyek. *kapkodott a cuccaiért.*
- Nézd, hogy menekül a bájgunár. *kuncogott Ryoga.*
- Nincs kedvem ezzel a seggfejjel egy légkörben lenni. *puszilta meg a homlokomat, majd el is viharzott. Ryoga pedig becsukta utána az ajtót.*
- Zárd be! *sóhajtottam és leültem a kanapéra. Ő pedig bezárta.*
- Mi volt ez az egész? *ült le mellém.*
- Kazuya nem bír téged.
- Azt vettem észre. *nézett rám hülyén.*
- Azóta nem vagy neki szimpatikus mióta elkezdtél velem bunkózni. Megmondta kerek-perec, ha összejönnék veled, kinyírna téged. *sóhajtottam.*
- Akkor tényleg gyűlöl. *vakarta a tarkóját idegesen.*
- Na, jaaa....
- De te nem gyűlölsz, igaz? *hajolt közelebb és elfektetett a kanapén.*
- Hát... még átgondolom. *kuncogtam.*
- Hé, te kis! *harapott meg.*
- Ez fáj te hülye! *ütöttem meg a fejét.* - Azonnal engedj el!
- Nem foglak. *kuncogott és teljesen a szorításai közé fogott.* - Az enyém vagy!
- Csak szeretnéd! *nyújtottam a nyelvem, de bekapta és megcsókolt.*
- Lefogom harapni.
- Nem!
- De igen.
- Hagyjál, te... te kis...
- Kis mi?
- Kis köcsög!
- Az igeeeenn... köcsög vagyok, ezek után? Én javasoltam ám a többieknek, hogy maradj két évet!
- Komolyan? *csillant fel a szemem.*
- Neeem. *nevetett.* - Amúgy is ma volt a megbeszélés!
- Utállak! *ütöttem meg a mellkasát.*
- Én is téged. *harapta meg a szám.*
- Ne kínozz te vadállat!
- De, jaj... olyan jól esik.
- Szadista vagy? *pillantottam furcsán rá.*
- Lehet. *nevetett, majd felült.* - A cuccaiddal mi lesz?
- Nem maradhatna még egy kicsit ott? *ültem fel én is * - Lusta vagyok elhozni.
- Mit kapok érte cserébe?
- Cserébe nézheted a hajam tövét! *nevettem.*
- Hülye! *lökte meg a fejemet.*
- Hagyjál! *birkóztam le, de lefogott.*
- Nem bírsz magaddal? *nevetett.*
- Neeeeem! *és csak addig küszködtünk, hogy sikeren leestünk a kanapéról.*
- Ha ennyire játszhatnékod van, menjünk ki a parkba. *mosolygott.*
- Komolyan? *kérdeztem vigyorogva.*
- Komolyan!
- De nem lesz baj, hogy velem vagy? Mármint, hogy a nagy Ryoga és én...
- Most nem érdekelnek a paparazzik, menjünk! *állt fel és felsegített.* - Öltözz fel, mert eléggé hűvös van!
- Oké. *mosolyogtam, majd felöltözködtem. Viszonylag próbáltam meleget felvenni, hiszen ősz van. Visszamentem hozzá.* - Na így jó leszek?
- Tö-tökéletes. *ámuldozott el.*
- Köszönöm! *pipiskedtem és megpusziltam az ajkait.*
- De nem fogsz így fázni?
- Neeem, majd átölelsz.
- Nem foglak megölelni.
- Miért? *toltam el.*
- Mert akkor még itt a végén megerőszakollak a kisgyerekek előtt és az nem lenne jó.
- Istenem, annyira fogyi vagy! *fogta meg a kezét, majd húzni kezdtem. Egyenesen a parkhoz mentünk, ami szerencsére közel volt.*
- Yoko...
- Hm? Biztos nem bántad meg, hogy velem vagy? *nézett egészen a szemembe.*
- Egyáltalán nem. *mosolyogtam és adtam neki egy csókot * - Félek a turnétól.
- Miért? *nevetett.* - Attól nekünk kellene.
- Mi van, ha olyan ruhát csinálok neked, ami koncert közben szétbomlik és leesik rólad? *szomorodtam el.*
- Akkor kirúgnak. *nevetett.*
- Ryoga! *néztem rá csúnyán.*
- Csak vicceltem! Ilyen nem fog előfordulni. *mosolygott.* - Te csak ne aggódj semmi miatt! Azzal törődj, hogy jól érezd magad mellettem!
- Jó, de akkor is...
- Nincs semmi... nyugalom van! *fogta a kezem, olyan jól esett, mert meleg volt az érintése.*
- Biztos?
- Egészen biztos. *állt fel.* - Na, gyere! Játszunk!
*ment oda egy játékhoz.*
- Ez a gyerekeké! *kuncogtam.*
- Most a miénk! *ültetett le, majd leül ő is.*
- Ránk fognak szólni!
- Nem érdekel, csak játssz! *nevetett.*
- Nem volt gyerekszobád? *nevettem.*
- Nem nagyon. *kuncogott és gyorsítani kezdett.*
- Nee, Ryoga.. ez túl gyors!
*erre perverzen vigyorogni kezdett és szakadt a nevetéstől.*
- Ha majd egyszer lefekszünk, akkor is így fogod mondani?
- Te perverz! *vágtam rá és meglöktem, így majdnem leesett.*
- Hééé!
- Nincs semmi hééé!
- Na, de tényleg így fogod? *kuncogott még mindig.*
- Soha a büdös életbe nem fekszek le veled, majd használod szépen a kezed!
- Jó, hogy nem már kiszedetem a lengőbordám és leszopom saját magam, nem?
- Na, látod? Ez is egy király ötlet! *nevettem. Majd mindenki minket nézett, persze a nagymamák szörnyülködtek rajtunk. De istenem... neki nem volt gyerekszobája, nekem pedig nem volt családom. Most éljük ki a 3. gyerekkorunkat! Azért remélem, ez a kapcsolat más lesz, mint a többi.*
- Persze, nagyon.
- Na mi az? Besértődtél? *nyújtottam a nyelvem.*
- Mondtam, hogy leharapom!
- De, akkor hogyan foglak csókolni? *vágtam őzike szemeket.*
- Jézusom.. ezeknek a szemeknek ki tud ellenállni? *hüledezett.* - Oké, nem harapom le...
- Hahaha, nyertem! *ugrottam fel.*
- Csőbe húztál! *pattant fel ő is és megölelt.* - Fázol?
- Most már nem. *de csak a szemét figyeltem.*
- És a melleid fáznak? *nevetett, megakarta őket fogni, de rácsaptam a kezére.*
- Barom! Én itt romantikáznék, te meg perverzkedsz!
- Ez nem igaz. *csókolt meg és megfogta balt.*
- Ryoga! *ütöttem rá.*
- Nem foghatom meg a barátnőm mellét?
- Kint a nyilvánosság előtt? *kuncogtam.*
- Igen!
- Nem!
- Naaaa.
- Csak szeretnéd! *öleltük még mindig egymást.*
KO-KI pov.
- Vége a látogatási időnek! *jött be a doki. Nekem nem mondja meg!*
- Nem maradhatok még?
- Nem uram, a betegnek is pihenésre van szüksége és ehhez az kell, hogy senki se tartózkodjon itt. *nézte meg Nami infúzióját közben.*
- Értem. Holnap mikor jöhetek?
- 4-nél előbb semmiképp sem!
- Rendben! Viszlát!
- Viszlát! *mentem ki, de visszanéztem Namira.*
Hazafelé csak ezen kattogott az agyam. . hogy mikor nyitja ki a szemét, mikor szól hozzám. . idegőrlő ez az egész. Mikor hazaértem lefürödtem és vacsora után eltettem magam holnapra. Azért ez köcsögség a srácoktól. . jó tudom, hogy ettől még nekünk kell csinálni, de akkor is. Tudják hogyan érzek Nami iránt és erre így beszélnek velem. Mindegy, meg kell csinálnom, de minden nap befogok menni Namihoz. Lassan sikerült elaludnom. Reggel korábban keltem mint kellett volna, megreggeliztem és csak néztem magam elé. Aztán elindultam a munkába, a srácok már ott voltak, nem siettem. Nami helyett a régi fodrászunk volt beugrónak.
- Gyere csak! *húzott el Reno.*
- Mi az?
- Az a helyzet, hogy így nem biztos, hogy tudjuk alkalmazni Namit.
- Mi? Ugye ezt te se gondolod komolyan? Ő a legjobb! Miért nem? *akadtam ki.*
- Nem tudjuk mikor gyógyul meg, és nem tudjuk mikor jön rá megint ez a roham.
- Ez nem lehet igaz. . ezt most ugye csak azért csináljátok, hogy velem kibasszatok?!
- Nem KO-KI sajnálom. .
- Nem fogom ezt megengedni! Úgy gondolom, hogy az én véleményem is számít a bandában! És szerintem Nami egy remek fodrász, mint a bátyja! És ezt nem azért mondom mert szeretem őt!
- Jóó . . igaz, hogy remek fodrász!
- És akkor? Mi itt a baj? Nami erős lány, és ha sikerülne vele összejönnöm akkor megváltozna! Tudom! Én tudom a legjobban, hogy miért ilyen! Bennem a bátyját is látja egyben!
- Jó, meglátjuk! Ha felépül és esetleg összejön veled és ha tényleg változik akkor megtartjuk.
- Mindenképpen megtartjuk! *akadékoskodtam.*
- KO-KI.
- Hagyjál most jó?
- Jó. *tette fel a kezét mintha pisztolyt tartanék a fejéhez. Hát legszívesebben most beütnék neki, de tartom magam. Elvonultam az fodrászhoz aki megcsinálta a hajam. De nem lett olyan jó mint Namié. Szétszórt lett és nem egységes.*
- Itt még igazítsd meg! *mutattam.*
- Ennek így kell állnia! *mondta és csak grimaszoltam.*
- Hát jó. *igazítottam meg magamnak.*
- KO-KI! *húzott el onnan Shin.* - Mit csinálsz?
- Megcsinálom a hajam ha már a fodrász nem tudja. .
- Ezt fejezd be! Olyan vagy mint egy tini aki most éli a lázadó korát. .
- Ja, lehet! És Nami helyett kit akartok? Őt? Mert akkor én kiszállok ebből a rohadt szarból!
- KO-KI! Nami ha ezt látná szerinted helyeselne?
- Nem. *hajtottam le a fejem.*
- Akkor ne csináld ezt!
- Jóó. *utálom, hogy Namival tud hatni rám. Tényleg gyerekesen viselkedem.*
Mikor mindenkinek megcsinálták a sminkjét és a ruháit meg a haját. Ma egy interjúnk lesz, amire én már rég vártam. De most nem annyira hozott lázba. Mikor elkezdődött bemutatkoztunk és jöttek a kérdések.
- KO-KI-san!
- Tessék? *fordultam a műsorvezetőhöz.*
- Jól hallottam, hogy te tegnap a kórházba voltál? *ezt meg honnan?*
- Igen! De jól vagyok! *nyugtattam meg a rajongóimat.* - Egy számomra kedves személy van kórházba és őt látogattam meg.
- Értem. Ki ez a személy?
- Úgy gondolom, hogy a bandának is fontos személy! Ő a mi fodrászunk! Vagyis még próbaidőn van, de nagyon jól végzi a dolgát! *mosolyogtam.*
- Értem.
- De erről nem szeretnék több információt kiadni! Kérlek titeket, hogy szorítsatok neki, hogy meggyógyuljon! *fordultam a kamera felé.*
- Tényleg sokat jelenthet nektek. *jegyezte meg a műsorvezető.*
- Igen, egy remek lány és nagyon jól végzi a dolgát. *folytatta Reno.*
- És régről ismerjük már! *mondta Shin.* - Kislány kora óta ismerjük.
- Igen! *mosolygott IV.*
- Hogy-hogy? *kérdezte a műsorvezető.*
- A bátyja már volt a fodrászunk! *mondta Ryoga.* - És általa ismertük meg!
- Értem. Hát ez szép! Remélem jobban lesz és felépül! Most pedig beszélgessünk az új PV-ről.
- Az új PV-nk jól halad és már elkezdtük a forgatást! Holnap fog kijönni egy kis teaser. Aztán rá egy hétre a PV. *mondta Reno.*
- Milyen PV lesz ez?
- Hm. . talán kicsit visszamegyünk az időbe! Kicsit a kezdeti ViViD-t adjuk! *mondta Shin.*
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy mi is változtunk! Mint kinézetbe és talán még a zenéink stílusa is. De ez olyan lesz mint az első számaink. Az a banda leszünk mint régen!
- Most is azok vagyunk! *kuncogott IV.*
- Jó igaz, de értitek! *mosolygott Shin.*
- Persze! *mosolyogtunk.*
- Értem, hát nagyon kíváncsian várjuk! *mosolygott a műsorvezető.* - És milyen visszanézni, hogy a kezdetbe milyenek voltatok?
- Jó! Minden tekintetben! *mondtam.* - Észre se vettük, de tényleg változtunk! Így mindent világosabban látunk!
- Értem.
Ezer kérdést tett még fel és mindre válaszoltunk. Mikor végeztünk átöltöztünk.
- Tudod mekkora pletyka lehetett volna ebből? *kérdezte Ryoga.*
- Tudom, de most mit tegyek? Nem láttam, hogy megláttak!
- Elhiszem, de ez akkor is felelőtlenség volt!
- Jó, most már tudják miért megyek oda!
- De nem mehetsz minden nap oda!
- Mi?
- Így is kicsi az esélye, hogy ne higgyék azt, hogy van köztetek valami.
- Nem tilthatod meg!
- Minden másnap! *mondta Reno.*
- Nem!
- Én vagyok a leader!
- De a magánéletembe nem szólhattok bele!
- De! Mert te egy híresség vagy!
- Utálok annak lenni!
- Megint kisgyerek vagy!
- Mindegy! *vontam meg a vállam.*
- Ne menj oda! *mondta Shin.*
- Jóó. *felkaptam a kabátomat és elmentem haza.*
Most mit csináljak? Ha itt lenne a bátyja tuti, hogy az én oldalamon állna! Így mindenki ellenem van! Kimentem kicsit a temetőbe, persze nyakig álcába, hogy a fiúk ne hisztizzenek! Nami bátyjához mentem. Valahogy más volt most ott a levegő. . talán Nami miatt. . Mindig ő ápolta a sírt. Most én rendeztem kicsit el. Utána leültem a fűbe és csak néztem a sírt. Mintha várnék valamit. . mintha abban reménykednék, hogy a bátyja megfogja a vállam és azt mondja, hogy nem is halt meg. . Nami is ezt akarja! Ha megtehetném tuti feltámasztanám a bátyját! Tiszta hülye vagyok! Nekem arra kell összpontosítanom, hogy enyhítsem a fájdalmát!
- Kettő évre? *hüledeztem. Nem akartam hinni a saját szememnek.*
- Pontosan! *válaszolta mosolyogva Ryoga.*
- Nagyon szépen köszönöm! *hajoltam meg.*
- Ez a te érdemed! *helyeselt Ray.*
- A munkád csodálatos! *folytatta a dicsérést Tomo.*
- Köszönöm, tényleg! *hajoltam nekik is meg. Majd aláírtuk a szerződéseket.* - Ma van valami munka?
- A mai nap csak a turné időpontjait fogjuk összegezni. *válaszolta K.*
- Tessék? Micsoda?
- Nem mondtuk? Ebben a hónapban japán turnénk lesz!
- Egy szóval se említettétek. Azért szólhattatok volna, hogy felkészüljek rá vagy valami... *húztam egy kicsit a szám.*
- Nekem kellett volna szólni, csak elfelejtettem. *mondta kicsit szégyenkezve Ryoga.*
- Mindegy. Na és mikor lesz az első koncert?
- Három nap múlva.
- Három nap?! Ha-haza kell mennem! Össze kell készülődnöm! *kapkodtam a cuccaimért.* - Hazamehetek?
- Persze, mehetsz! *mosolygott K. Majd azonnal hazaindultam a saját lakásomba. Ryoganál ugyan még volt pár cuccom, de majd azt elhozom tőle is. Felhívtam Kazuya-t, hogy nem tud-e átjönni. Szerencsére hamar megérkezett.*
- Sziaaa! *öleltem meg.*
- Helló Hercegnő! *nyomott egy puszit, majd leültünk.*
- Kérsz valamit?
- Egy kis vizet, légyszi.
- Oké. *pattantam fel, majd töltöttem neki.*
- Na mi a baj? *gondolkozott el, mikor visszahoztam.* - Köszönöm!
- Turné. *sóhajtottam.*
- Oh, turnézni mennek a srácok? Meg az a kretén is, aki folyton piszkál?
Teljesen kiment a fejemből, hogy Kazuya nem bírja Ryogat. Most meg mitévő legyek? A legjobb barátom... megmondta, hogy szétveri a fejét, ha csak egy ujjal is hozzám mer érni...
- Igen és egy kicsit félek. Tudod, hogy míg az árvaházban voltam nem nagyon mentem sehova a városon kívül. Miután Renhez kerültem, ő nem is nagyon engedett. Voltaképp azt se tudom, hogy kell viselkedni más városokban, mert hiába vagyunk egy kultúra, ha mindenhol más a szokás.
- De édes vagy. *kuncogott.* - Most úgy viselkedsz, mint egy külföldi, aki először jár Japánban.
- Jaj, Kazu... ez most fontos!
- Csak add önmagad és minden rendben lesz! *mosolygott.* - Téged csak szeretni lehet. Nem lesz semmi gáz, hidd el!
- Jó csak tudod na...
- Yo, nem kell minden embernek megfelelned. Ha tényleg veled akarnak lenni, akkor azt is csak magad miatt! Fogd fel ezt egy jó nagy kirándulásnak. Olyan mintha nyaralni mennél, de dolgozol is mellette!
- Nem akarsz velem eljönni? *kérdeztem hülyeségből.*
- Dehogynem! *nevetett.* - Sajnos nem mehetek, mert nekem is ott a munka, tudod jól... Na, meg most van egy új csaj kilátásban.
- Már megint új barátnőd van?! *hüledeztem.*
- Másképp fejezném ki magam! Még mindig.
- Annyira hülye vagy. Mikor nő már be a fejed? *nevettem rajta. Igazi nőcsábász. Bár tény, hogy nagyon helyes.*
- De ez most tényleg jó!
- Na, persze...
- Jaj, ne már! Tudod, hogy milyen vagyok. Sose fogok megváltozni!
- Egyedül fogsz meghalni!
- Ahogyan te is! Egyáltalán mikor akarsz már pasit?
- Nem akarok pasit!
- Csak nem... van pasid? *kerekedtek el a szemei.*
- Dehogy! Honnan lenne?
- Azt hittem... *dőlt hátra és ivott.* - Ugye nem titkolsz előlem semmit? Ha hazudsz.. akkor össze-vissza kapkodsz, mint valami idióta.
- Nem titkolok semmit Kazuya. Tudod, hogy neked mindent elmondok. *öleltem meg. Nagyon nehéz volt neki hazudni, de kötött az egyezség Ryogaval. Na, meg ki nem állhatja őt... még itt a végén elmenne és szétverné a fejét.*
- Rendben van. *sóhajtott.* - Hiszek neked! De, ha lesz is pasid, előtte beszéljük meg, hogy illene-e hozzád! Nem adlak ám oda minden kis jöttmentnek.
- Értékelem, hogy aggódsz értem, de nincs miért!
- Na csitt! Nem feleselsz!
*Majd hirtelen csengettek és ajtót nyitottam. Ryoga volt az.*
- Nálam hagytad a... *kezdte el, de bokán rúgtam.*
- Kazuya, csak a Főnököm Ryoga az! *kiáltottam oda, jelezve Ryoganak, hogy most vannak nálam. Bólintott.*
- Na és mit akar? *lépett mellém zsebre vágott kezekkel.*
- Rég találkoztunk. *vigyorgott gúnyosan Ryoga.*
- Úgy szintén. *folytatta Kazuya.* - Megy még a köcsögösködés?
- Na és neked megy még a lesmárolom a legjobb barátomat?
- Ha gondolod megteszem itt előtted és akkor megtudjuk. *kacsintott Kazu.*
- Kazuya, állj le!
- Szóval, mit akarsz?! *flegmázott Kazu.*
- Tudtommal nem hozzád jöttem... *húzta a száját Ryoga.*
- Az egy dolog... de Yo az én barátom, szóval ami vele kapcsolatos azt nekem is kell tudnom!
- Mi vagy te a dadája? *kuncogott Ryoga.*
- De nagy szád van, csak azért, mert sztárocska vagy!
- Csak nem vagy irigy?
- A kutyámra vagyok irigy amiért még nem szart téged pofán! *kezdtek eldurvulni a dolgok.*
KO-KI pov.
Nagy nehezen elmentem fürdeni és eltettem magam holnapra. Holnap már munka lesz, legalább látom Namit. Reggel fel is kaptam magam és új erővel mentem dolgozni. Közben az egyik legrégebbi dalunkat dúdoltam. Dear. . Nami imádja ezt a számot. Mikor beértem már mindenki ott volt. . kivéve Nami. Körbe néztem, de sehol sem volt.
- Ha őt keresed akkor ne keresd! *súgta nekem Shin.*
- Mi van? Hol van?
- Az apukája telefonált reggel, hogy ideg összeroppanása volt és most a kórházba fekszik.
- Hogy mi van? *lesokkoltam. Ez az én hibám.*
- Jól hallottad. .
- Nekem ott a helyem!
- De ma lesz a nagy interjú amire nagyon vártál!
- Nekem Nami fontosabb mint egy rohadt interjú! És nektek is fontosabb lehetne! *kaptam magam és elmentem. Nem érdekelt, max leszidnak és ennyi. . nekem Nami mellett a helyem!*
Mikor beértem az anyukája keservesen sírt a kórterme előtt az apukája pedig próbálta vigasztalni.
- Jó napot! *hajoltam meg és egyenesen bementem Namihoz.* - Édes! *guggoltam le a kezéhez.* - Nami! Mond, hogy hallasz! Kérlek! Én nagyon szeretlek! Nem akartam neked szenvedést okozni! *fogtam meg a kezét és a fejemet ráhajtottam.*
- Nyugi! *fogta meg a vállam az apja.* - Mindent hall, de nem tud válaszolni!
- Mi? Az meg, hogy?
- Ideiglenesen lebénult. . az orvosok szerint a szíve rendben van és a belső szervei is, és hall meg érez. Csak nem tud válaszolni. *törölte le a könnyeit.*
- Ezt nem hiszem el! *folyt le egy könnycsepp az arcomon. Sosem sírtam még lányért.*
- Beszélj csak hozzá! De kérlek. . gyere! *húzott el az apja.*
- Igen? *töröltem le a könnyem.*
- Nami mondott nekem valamit. .
- Mit?
- Azt, hogy szereti magát. .
- Mi? És ezt miért csak most mondja?
- Mert tegnap este mondta mikor végleg össze nem roppant volna. . *törölte a könnyeit.*
- Kérlek fiam! *jött be az anyukája.* - Kérlek tedd boldoggá! Tudod, hogy miért ilyen. . a bátyja halála óta ez volt a legnagyobb rohama. . te váltottad ki! De te is tudod neki bezárni! Ezt az egész szörnyűséget csak te tudod elfelejtetni vele! *szipogott az anyukája. Olyan édes mint Nami.*
- Tudom asszonyom és meg is teszek mindent! *bólintottam majd vissza mentem Namihoz.* - Itt vagyok! Kérlek! Gyógyulj meg! Szeretném a hangodat hallani! A gyönyörű szemedet látni és érezni ahogy megszorítod a kezem! *fogtam meg ismét a kezét.* - És tudod? Én minden nap itt leszek! Én minden nap vigyázni fogok rád amíg világ a világ! Ha beteg vagy, ha nem! Tudod mit? Én leszek az őrangyalod! Csak kérlek gyógyulj meg! Ez most nekem a legfontosabb! Hallod? Mindig! Minden helyzetbe itt leszek! *zokogtam már a végén és egy kéz megfogta a vállam.*
- Nyugi haver. *mondta IV.*
- Hát ti? *néztem hátra. Ott voltak a srácok.*
- Lefújtunk mindent! Ennyivel tartozunk Naminak! És aggódtunk érted is. *mondta Reno.*
- Hall mindent. . csak épp nem tud mozogni se és válaszolni se semmilyen módon! *szipogtam és még mindig fogtam Nami kezét.*
- Értem. *mondta Shin.* - Nami, ha tényleg hallasz akkor bocsánat amiért olyan csúnyán bántunk veled abba a bárba.
- Igen! *helyeselte IV.* - Nem tudtuk mit beszélünk! KO-KI tényleg szeret és ezt már te is tudod! Így bátran kimondjuk már neked!
- Igen, mi is nagyon szeretünk! Mint egy hugicát. *simított végig az arcán Ryoga.*
- De KO-KI már kiskorod óta érzett benned valami vonzót! *mondta Shin. Ez így volt. . ahogy nem mert oda jönni, ahogy félve tekintett rám, aztán ahogy megnyílt és megtanítottam dobolni. . az valami csoda volt még a számomra is.*
- Ezt most ne jó? *szóltam rájuk.* - Ezzel a vallomással én tartozom és nem ti!
- Jóó, csak segíteni akarunk.
- Nem kell! Köszi, de nem kell majd elmondom neki! *fogtam szorosan a kezét el sem engedtem.*
- Jó. Hoztunk egy kis virágot! A kedvenced Nami. . fehér rózsa! *beletették egy vázába és letették az asztalára.*
- Itt maradhatunk még? *kérdezte Reno tőlem.*
- Addig maradtok ameddig csak akartok! *motyogtam, én csak Namira akarok figyelni, hogy mikor nyílik ki a szeme, hogy mikor szorítja meg a kezem, hogy mikor szólal meg!* - Holnap be kell menni?
- Igen. *mondta Reno.*
- Nem akarok! *ráztam a fejem.*
- Nem maradhatsz itt egész nap!
- De! Itt fogok maradni!
- Ne legyél gyerekes!
- Nem vagyok az!
- De az vagy! *rángattak volna el.*
- Akkor csak ma had maradjak! *löktem el őket.*
- Jó, de ha holnap nem vagy ott a munkahelyen akkor nem tudom mit csinálok veled! *fenyegetett Reno, de nem hatott meg. Nekem Nami fontosabb.*
- Jóó! Ott leszek!
- Mi akkor megyünk! *mondták majd el is mentek.*
Visszamentem Nami ágyához és elkezdtem neki halkan énekelni a Deart. Tudom, hogy hallja és ettől megnyugszik kicsit. Közben simogattam a kezét és a puha arcát. Nem akartam itt hagyni.
