2013. augusztus 13., kedd

Takahashi Yoko.~

- Hát jól van. *engedett el.*
- A múltkor még az volt a bajod, hogy félsz a lesifotósoktól. *löktem meg a fejét.* 
- Na, igen... bárhol lehetnek. *nézett körbe.* - Gyere búj ide cica! 
- Hülyeeee! *löktem meg.*
- Majd mikor házasok leszünk, akkor is így fogsz lökdösni? 
- Házasok? Miről beszélsz? *nevettem ki.*
- Holnap lesz az esküvőnk! *nevetett* 
- Te ittál drága vagy mi?
- Persze, a te véredet fogom inni. *lépett közelebb és megharapta a nyakam.* 
- Eressz el te vámpájör! *kapálództam, de nem engedett.*
- Angol kiejtés forever. *kuncogott és tovább harapdált.* 
- Ryoga, a gyerekek azt fogják hinni, hogy bántasz! *kuncogtam én is.* 
- Higgyenek, amit akarnak! 
Nem is kellett sok, egy éppen ott ugrált mellettünk. 
- Látod?
- Ez a törpe fog engem megverni? *nevetett, de még mindig nem engedett el.* 
- Igen, ő! *pöcköltem meg a fejét.* 
- Arra kíváncsi vagyok! *kuncogott.*
- Kisfiú. *szólítottam meg.* 
- Sajnálom, a mama arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel. *fordult felém.*
- Na, ennyit erről. *nevetett Ryoga.*
- De hát már ezzel is hozzám szóltál. *mosolyogtam.* 
- Tényleg? *pillantott rám furcsán.*
- Igen. *mosolyogtam.* - Tudnál nekem segíteni?
- Persze. *vigyorgott, most már sokkal felszabadultabb volt.*
- Ez a csúnya bácsi nem hagy békén! Folyamatosan piszkál és bánt... tudnál rajtam segíteni? *kérleltem.* 
- Igen! *ugrott oda.* - Hagyd békén a nénit, mert ő gyengébb, mint te és nem tudja megvédeni magát! 
- Na és mi lesz akkor, ha nem hagyom békén? *vigyorgott Ryoga.*
- Ryoga, ne incselkedj már vele! *szóltam rá.* - Olyan vagy  mint egy rossz gyerek. 
- Akkor ez lesz. *lépett közelebb a kisfiú és bokán rúgta Ryoga-t.* 
- Te kis... *kapott a bokájához.*
- Te vagy az én hősöm! *guggoltam le hozzá.*
- A szép néniket mindig megvédem. *vigyorgott.* 
- Ah, de édes vagy! *vigyorogtam én is ,majd adtam neki egy ötöst.* - Köszönöm! 
- Szívesen! *rohant vissza az anyukájához, mert intett neki, hogy mennek haza.* 
- Ez a törpe vert meg. *álltam fel és nevettem Ryoga-n.* 
- De ez nem ér! *sértődött meg.* - Nem is csinálhattam neki semmit!
- Képes lennél megütni egy gyereket? *nevettem még mindig rajta.*
- Neeeeem, de túlerőben volt. 
- Nem is! Egyedül volt!
- Nem! A túlerője a cukisága volt, ezért nem tudtam neki mit csinálni. 
- Nem tudtál neki ellenállni? *nyújtottam a nyelvem.*
- Igen! 
- Így jártál. 
- Ahogy neked se. *csókolt meg. Viszonoztam, mert nagyon jól esett. Átkaroltam a nyakát, így megpörgetett.* 
- Olyan édes vagy. *kuncogtam.*
- Tudom. *nevetett.*
- Egoista!
- Tudom.
- Te mindent tudsz? 
- Ömm... jaaaa.
- Akkor milyen színű bugyi van rajtam? Hm? 
- Fehér. *vigyorgott.*
- Mi? Honnan tudtad? *lepődtem meg.*
- Mondtam, hogy tudok mindent. *vigyorgott.* 
- Na, persze!
- Amúgy csak láttam reggel rajtad. 
- Gondoltam. 
- Megyünk valamerre?
- Hova szeretnél menni?
- Mondjuk kajálni. Éhes vagyok! *kapott a hasához.*
- Akkor menjünk el valahova. 
- Mit együnk?
- Onigirit, kérlek! karoltam belé.*
- Oké, akkor onigirit eszünk! *mosolygott, majd elmentünk egy közeli étterembe. Ott pedig rendeltünk kettőnknek.* 
- Hm... jól néznek ki. *mondtam.*
- Jaja, na együnk! Éhen haloooook! 
- Nyugi van!
- Oké... *kapkodott azonnal.*
- Fájni fog a hasad!
- Nem baj. *kezdte el tömni magába.* 
- Fő az illedelem szívem. *kuncogtam.*
- Nem érdekel. *nyamogta.* 
- Látom ízlik. *kuncogtam, majd enni kezdtem én is.*
- De tudod mi ízlene jobban?
- Na, mi?
- Ez! *hajolt közelebb és megpuszilt.* - Onigiris puszi! A legfinomabb és egyenesen tőled. 
- Akkor én megakarlak enni téged, mert finom vagy. *kuncogtam és újra megpuszilt.* 
- Én foglak téged.
- De, ha folyamatosan puszilgatsz, nem bírok enni.
- Na, igen.. egyél csak! Így is olyan gebe vagy! 
- Most kritizálod a súlyomat? 
- Neeeeem. *akadt meg az étel a torkán és köhögni kezdett.* - Ne érts félre! Csak néha már olyan vagy, mint akit magával ránt a szél. 
- Hülye! Nem is. Most az jobb lenne, ha lennék vagy 180 kg és minden áldott nap hazafelé gurulva mennék? 
- Én akkor is szeretnélek.
- Ryoga, ne nevettess... kérlek! Egy fiú se szeretne úgy. *kuncogtam.*
- Mi van, ha én igen? *vigyorgott.*
- Akkor vak vagy! *mosolyogtam.*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése