- Nami! Mond, hogy hallasz! Kérlek! Én nagyon szeretlek! Nem akartam neked szenvedést okozni! *fogta meg a kezem és a fejét ráhajtotta.*
- Nyugi! *hallottam meg apu hangját.* - Mindent hall, de nem tud válaszolni!
- Mi? Az meg, hogy?
- Ideiglenesen lebénult. . az orvosok szerint a szíve rendben van és a belső szervei is, és hall meg érez. Csak nem tud válaszolni.
- Ezt nem hiszem el!
- Beszélj csak hozzá! De kérlek. . gyere! *mondta apa és nagy csend lett.* - Itt vagyok! Kérlek! Gyógyulj meg! Szeretném a hangodat hallani! A gyönyörű szemedet látni és érezni ahogy megszorítod a kezem! *fogta meg ismét a kezem.* - És tudod? Én minden nap itt leszek! Én minden nap vigyázni fogok rád amíg világ a világ! Ha beteg vagy, ha nem! Tudod mit? Én leszek az őrangyalod! Csak kérlek gyógyulj meg! Ez most nekem a legfontosabb! Hallod? Mindig! Minden helyzetbe itt leszek! *zokogott. Olyan rossz volt hallani.*
- Nyugi haver. *mondta IV.*
- Hát ti? *kérdezte KO-KI.*
- Lefújtunk mindent! Ennyivel tartozunk Naminak! És aggódtunk érted is. *mondta Reno.*
- Hall mindent. . csak épp nem tud mozogni se és válaszolni se semmilyen módon! *szipogta KO-KI és még mindig fogta a kezem.*
- Értem. *mondta Shin.* - Nami, ha tényleg hallasz akkor bocsánat amiért olyan csúnyán bántunk veled abba a bárba.
- Igen! *helyeselte IV.* - Nem tudtuk mit beszélünk! KO-KI tényleg szeret és ezt már te is tudod! Így bátran kimondjuk már neked!
- Igen, mi is nagyon szeretünk! Mint egy hugicát. *simított végig az arcomon Ryoga.*
- De KO-KI már kiskorod óta érzett benned valami vonzót! *mondta Shin. Hogy mi? Miért nem vettem észre sosem?*
- Ezt most ne jó? *szólt rájuk. Oh basszus. . nem akarom ezt az állapotot!* - Ezzel a vallomással én tartozom és nem ti!
- Jóó, csak segíteni akarunk.
- Nem kell! Köszi, de nem kell majd elmondom neki! *fogta szorosan a kezem el sem engedett.*
- Jó. Hoztunk egy kis virágot! A kedvenced Nami. . fehér rózsa! *honnan tudják?*
- Itt maradhatunk még? *kérdezte Reno KO-KItól.*
- Addig maradtok ameddig csak akartok! *motyogta.* - Holnap be kell menni?
- Igen. *mondta Reno.*
- Nem akarok!
- Nem maradhatsz itt egész nap!
- De! Itt fogok maradni!
- Ne legyél gyerekes!
- Nem vagyok az!
- De az vagy!
- Akkor csak ma had maradjak!
- Jó, de ha holnap nem vagy ott a munkahelyen akkor nem tudom mit csinálok veled! *fenyegette Reno.*
- Jóó! Ott leszek!
- Mi akkor megyünk! *mondták majd el is mentek ahogy hallottam.*
Visszajött KO-KI és a Deart kezdte énekelni. Ez a kedvencem tőlük, legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de még a könnyem sem fojt. . pedig belül sírtam. - Vége a látogatási időnek! *jött be a doki.*
- Nem maradhatok még?
- Nem uram, a betegnek is pihenésre van szüksége és ehhez az kell, hogy senki se tartózkodjon itt.
- Értem. Holnap mikor jöhetek?
- 4-nél előbb semmiképp sem!
- Rendben! Viszlát!
- Viszlát! *ment ki.*
Én lassan elaludtam, már mondjuk ebben az állapotban ezt nem tudom, hogy hívják, de én lelkileg aludtam. Reggel vagy mikor felkeltem vártam, hogy bejöjjön KO-KI, de nem jött. Anyuék bejöttek hozzám, de ő nem.
- Légy erős kislányom! *puszilt meg apa.*
- Igen! Mi itt leszünk veled! És az a kedves fiú is! *mondta anya a könnyeivel küszködve.*
- Igen! Mindig melletted leszünk! Pihenj és gyógyulj meg! *pusziltak meg és elmentek.*
Én vártam, de KO-KI még mindig nem jött. Kicsit elszomorodtam. - Itt vagyok! *fogta meg a kezem.* - Bocsi, hogy tegnap nem voltam, de az újságírók itt láttak és féltek a többiek, hogy pletyka lesz. De már itt vagyok! *megpuszilt és megszorítottam a kezét.* - IV! IV!
- Mi az?
- Megszorította a kezem Nami.
- Tényleg?
- Ez már jó jel!
Azóta 2 nap telt el és erőre kaptam. Mikor megint bejött és megfogta a kezem akkor azonnal visszaszorítottam.
- Itt vagyok! *puszilta meg a homlokom.* - Kérlek bocsájts meg, hogy ilyen hülye rámenős fasz voltam! Szeretném ha köztünk nem csak barátság lenne és tudom, hogy ez neked is jó lenne! Kérlek! Szeretnék veled járni! Sosem könyörögtem még lánynak ezért, de te más vagy. *ilyenkor a kezemet az arcára tettem.* - Annyira örülök, hogy jobban vagy! *mosolygott ezt észre lehetett venni. Egyszer csak kinyílt a szemem és megláttam őt.* - Nami! *mosolygott még jobban.*
- KO-KI! *motyogtam.*
- Shh! Ne erőltesd meg magad! *megpuszilt.*
- Hallottam mindent. *fordultam felé.*
- Tudom. És ez mind igaz! Nem hazudtam!
- Tudom. . de én sosem mondtam neked igazat.
- Mi?
- Tetszel és mindig is tetszettél. .
- Tényleg?
- Igen! De a főnököm vagy!
- Kérlek! Tekints el ettől! Kérlek! *ölelt át.*
- Nem tudom. *sóhajtottam, de viszonoztam az ölelését mert jól esett.* - Tudod milyen rossz volt, hogy nem tudtam neked válaszolni?
- Eltudom képzelni! Nekem is rossz volt!
- Megszeretném ezt veled beszélni!
- Én is!
- Komolyan gondolod ezt az egészet?
- Igen! Nagyon komolyan!
- Én is!
- Akkor. .? *és ekkor beléptek a szüleim meg a doki.*
- Kislányom! *ölelt magához anyu majd apu.*
- Sziasztok! *mosolyogtam és KO-KI kicsit hátrébb lépett.*
- Megvizsgálom! Még ne nagyon mozogjon! *megvizsgált a doki közben KO-KI kiment.*
Majd visszajött és elköszönt tőlem. Interjúra ment. Elszomorodtam.
- Mi a baj? *kérdezte apa.*
- KO-KI. .
- Mi van vele?
- Hát el kellett mennie.
- Jaj kicsim, hisz tudod, hogy ő híres és ez a munkája!
- Tudom. Mennék vele most, de ehhez a hülye ágyhoz vagyok kötve!
- Holnap jöhetsz haza!
- Igen?
- Kint mondta a doktor.
- Ez nagyszerű. *örültem meg.*
- De azért még pihenned kell.
- Jóó. *mosolyogtak majd kicsit olvastam és ők közben kimentek.*- Nami! *jött oda hozzám és megfogta a kezem.*
- KO-KI. *csillant fel a szemem.* - Azt hittem, hogy vissza se jössz! *öleltem át.*
- Olyat nem tettem volna meg! *viszonozta az ölelésem.*
- Milyen volt az interjú?
- Unalmas. . próbáltam gyorsan lerendezni, hogy jöhessek hozzád, persze a többiek csiga tempóba válaszoltak.
- Bolond! Nem kéne ezt tenned! *löktem meg kicsit a fejét.*
- Tudom, de olyan rossz érzés. .
- Tudom, de ha még egyszer ezt csinálod mérges leszek rád!
- Emlékszel? Kiskorodba is mindig ezt mondtad nekem! *kuncogott.*
- Igen! De ez bevált.
- Most is befog! Anyukád azt mondta, hogy szomorú vagy! Miért?
- Csak mert nem tudtuk ezt megbeszélni! De talán kicsit gondolkodnunk kéne nem?
- Lehet. . de én eleget gondolkodtam! Minden nap! Minden percbe!
- Ne mondj ilyeneket! Én is gondolkodtam miközben fél kómába voltam. .
- És?
- Az tény, hogy szeretlek, de a többieken látszik, hogy nem örülnének ha mi összejönnénk. . nekik fontosabb az, hogy ne legyenek pletykák!
- És? Nem érdekelnek a többiek! Csak féltékenyek!
- Ne mondj ilyet!
- Jóó. De akkor is! Kérlek Nami! Szeretsz?
- Igen!
- Akkor meg? Ne foglalkozz senkivel! *csókolt meg és viszonoztam.*
- Megpróbálok! De ha valamelyik tag "hisztizik" akkor szakítunk jó?
- Jó! De ha hisztizik valamelyik azt leütöm!
- Ne legyél hős!
- Akkor mi most járunk?
- Öhm. .azt hiszem! *mosolyogtam és megint megcsókolt.* - Mostantól minden mondatomnál megcsókolsz? *kuncogtam.*
- Igen! *kuncogott.*
- Nagyszerű! Képzeld! Holnap mehetek haza, csak még ezt az estét itt kell töltenem!
- Ez nagyon jó hír! De ugye majd néha ott alszol nálam? És nem a vendégszobába!
- Hát ha kiérdemeled akkor igen!
- Jó fiú leszek!
- Hm. . majd meglátjuk! Ha ilyen hülyeségeket csinálsz akkor nem alszok ott!
- Jóóó.
- Bolond! *öleltem át.*
- Tudom! *mosolygott.* - Na de pihenj csak!
- Itt hagysz?
- Nem! Itt leszek! De kell a pihenés neked! *puszilta meg a homlokom.*
- Jóó. *feküdtem el és megfogta a kezem én pedig a fejemhez emeltem az összekulcsolt kezünket majd a fejem alá tettem és lehunytam a szemem. Nem aludtam.*
De aztán lassan sikerült elaludnom. Reggel mikor felkeltem anyáék már itt voltak és minden papírt elintéztünk majd hazamentünk. Ott egy kicsit lepihentem mert fájt a fejem. Sorryval töltöttem az egész napot. Annyira hiányzott. És ahogy észrevettem neki is én. Este fele KO-KI is megjelent.
- Szia! *ölelt át.*
- Szia! *mosolyogtam.*
- Hogy vagy? *ült le az ágyamra.*
- Jól, na és te?
- Jól. Elfáradtam kicsit.
- Akkor pihenj! *mosolyogtam és ő eldőlt az ágyamon a lábamra.*
- Hmm. . egész kényelmes.
- Főleg, hogy a lábamon fekszel. *kuncogtam.*
- Az is kényelmes. . és ma még nem kaptam puszit! *fordult felém.*
- Hm. . megérdemelted?
- Igen!
- Akkor kapsz! *csókoltam meg.*
- Köszönöm. *mosolygott és a derekamat simogatta.*
- Nincs mit. *mosolyogtam.* - Poc. *húztam fel a pólóját és belefújtam a hasába.*
- Nee! *kuncogott.* - Ez csikis.
- Majd megsajnállak ha lesz időm. *kuncogtam.*
- Te kis. . *csókolt meg.*
- Én kis. . *vigyorogtam.*
- Tudod mióta vártam ezt?
- Mit?
- Hogy velem legyél.
- Na mióta?
- Mióta ismerlek!
- Az sok idő!
- Igen és sok csók is!
- Hm. . pótolunk? *kérdeztem.*
- Ha szeretnéd! *mosolygott és megcsókolt. Már vagy a 40.-ik csóknál Sorry felugrott az ágyra.* - Hééé! *kuncogott.*
- Sorry féltékeny.*kuncogtam.*
- Hát mostantól el kell ezt viselned! *simogatta meg és Sorry megnyalta az arcát.*
- Akkor rám féltékeny! *kuncogtam.* - Nem adom neked KO-KI-t. Rosszaság! *kuncogtam.*
- Olyan rossz mint a gazdája.
- Hééé! *löktem meg a fejét.*
- Édes. *puszilt meg és mellém feküdt.*
- Nem is.
- De az vagy!
- Köszi. *bújtam hozzá.*
- Nincs mit. *ölelte át, de közben Sorryt is simogatta.*
- Te mindenkinek tetszel! Én meg féltékeny leszek. *néztem rá.*
- De nekem csak te tetszel! *Sorry felnézett.* - Meg Sorry. *Sorry letette a fejét és tovább élvezte ahogy KO-KI simogatja.*
- Sorry! Ő az enyém! *kuncogtam.*
- Persze! *csókolt meg.* - Sorry a szeretőm, de psszt!
- Na köszi. *kuncogtam.*
- Nincs mit. *kuncogott ő is.*
- És mi volt ma a kiadónál?
- Jaj hát nem is figyeltem semmire csak ezt a pillanatot vártam!
- KO-KI!
- Jóó. Folytattuk a forgatást meg adtunk interjút egy újságnak és ennyi. De a forgatás katasztrófa volt.
- Mert?
- Először a világítás szarakodott. . aztán meg folyton elbaszta valaki, persze nem látszott volna, de akkor is. Mi kiakartuk javítani. Ezen csak nevettünk mondjuk, de akkor is. Meg hát nem voltál ott és a hajunkat 10 percenként kellett csinálni mert olyan szar hajlakkot használ a fodrászunk. . vagyis a volt fodrászunk. Ezért cseréltük le.
- Értem. De gondolom így már nekem sincs esélyem . .
- De van! Megbeszéltem a srácokkal. De psszt!
- Akkor jó, mert ha nem akkor ez lesz! *csókolt meg.*
- Akkor mindenkinek elmondom! *kuncogtam.*
- Hehe. *ölelt át.* - Bocsi Sorry. . na ez igazán hülyén hangzik. *kuncogott.*
- Kicsit.
- Sorry, Sorry. . *kuncogott. Imádom az angolját.*
- Hülye!
- Na de tényleg bocsi, most kicsit hanyagollak!
- Sorry! Kaja! *kiabált anya és Sorry már ott sem volt.*
- Lecserél a kajára! *kuncogtam.*
- De te nem ugye?
- Nem! Ha kell gebe leszek miattad!
- Azért az nem! Most pont jó vagy! *mosolyogtam és megpuszilt.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése