Namika Ayami ~

KO-KI pov.

Nagy nehezen elmentem fürdeni és eltettem magam holnapra. Holnap már munka lesz, legalább látom Namit. Reggel fel is kaptam magam és új erővel mentem dolgozni. Közben az egyik legrégebbi dalunkat dúdoltam. Dear. . Nami imádja ezt a számot. Mikor beértem már mindenki ott volt. . kivéve Nami. Körbe néztem, de sehol sem volt.
- Ha őt keresed akkor ne keresd! *súgta nekem Shin.*
- Mi van? Hol van?
- Az apukája telefonált reggel, hogy ideg összeroppanása volt és most a kórházba fekszik.
- Hogy mi van? *lesokkoltam. Ez az én hibám.*
- Jól hallottad. .
- Nekem ott a helyem!
- De ma lesz a nagy interjú amire nagyon vártál!
- Nekem Nami fontosabb mint egy rohadt interjú! És nektek is fontosabb lehetne! *kaptam magam és elmentem. Nem érdekelt, max leszidnak és ennyi. . nekem Nami mellett a helyem!*
Mikor beértem az anyukája keservesen sírt a kórterme előtt az apukája pedig próbálta vigasztalni.
- Jó napot! *hajoltam meg és egyenesen bementem Namihoz.* - Édes! *guggoltam le a kezéhez.* - Nami! Mond, hogy hallasz! Kérlek! Én nagyon szeretlek! Nem akartam neked szenvedést okozni! *fogtam meg a kezét és a fejemet ráhajtottam.*
- Nyugi! *fogta meg a vállam az apja.* - Mindent hall, de nem tud válaszolni!
- Mi? Az meg, hogy?
- Ideiglenesen lebénult. . az orvosok szerint a szíve rendben van és a belső szervei is, és hall meg érez. Csak nem tud válaszolni. *törölte le a könnyeit.*
- Ezt nem hiszem el! *folyt le egy könnycsepp az arcomon. Sosem sírtam még lányért.*
- Beszélj csak hozzá! De kérlek. . gyere! *húzott el az apja.*
- Igen? *töröltem le a könnyem.* 
- Nami mondott nekem valamit. .
- Mit?
- Azt, hogy szereti magát. .
- Mi? És ezt miért csak most mondja?
- Mert tegnap este mondta mikor végleg össze nem roppant volna. . *törölte a könnyeit.*
- Kérlek fiam! *jött be az anyukája.* - Kérlek tedd boldoggá! Tudod, hogy miért ilyen. . a bátyja halála óta ez volt a legnagyobb rohama. . te váltottad ki! De te is tudod neki bezárni! Ezt az egész szörnyűséget csak te tudod elfelejtetni vele! *szipogott az anyukája. Olyan édes mint Nami.*
- Tudom asszonyom és meg is teszek mindent! *bólintottam majd vissza mentem Namihoz.* - Itt vagyok! Kérlek! Gyógyulj meg! Szeretném a hangodat hallani! A gyönyörű szemedet látni és érezni ahogy megszorítod a kezem! *fogtam meg ismét a kezét.* - És tudod? Én minden nap itt leszek! Én minden nap vigyázni fogok rád amíg világ a világ! Ha beteg vagy, ha nem! Tudod mit? Én leszek az őrangyalod! Csak kérlek gyógyulj meg! Ez most nekem a legfontosabb! Hallod? Mindig! Minden helyzetbe itt leszek! *zokogtam már a végén és egy kéz megfogta a vállam.*
- Nyugi haver. *mondta IV.*
- Hát ti? *néztem hátra. Ott voltak a srácok.*
- Lefújtunk mindent! Ennyivel tartozunk Naminak! És aggódtunk érted is. *mondta Reno.*
- Hall mindent. . csak épp nem tud mozogni se és válaszolni se semmilyen módon! *szipogtam és még mindig fogtam Nami kezét.*
- Értem. *mondta Shin.* - Nami, ha tényleg hallasz akkor bocsánat amiért olyan csúnyán bántunk veled abba a bárba.
- Igen! *helyeselte IV.* - Nem tudtuk mit beszélünk! KO-KI tényleg szeret és ezt már te is tudod! Így bátran kimondjuk már neked!
- Igen, mi is nagyon szeretünk! Mint egy hugicát. *simított végig az arcán Ryoga.*
- De KO-KI már kiskorod óta érzett benned valami vonzót! *mondta Shin. Ez így volt. . ahogy nem mert oda jönni, ahogy félve tekintett rám, aztán ahogy megnyílt és megtanítottam dobolni. . az valami csoda volt még a számomra is.*
- Ezt most ne jó? *szóltam rájuk.* - Ezzel a vallomással én tartozom és nem ti!
- Jóó, csak segíteni akarunk.
- Nem kell! Köszi, de nem kell majd elmondom neki! *fogtam szorosan a kezét el sem engedtem.*
- Jó. Hoztunk egy kis virágot! A kedvenced Nami. . fehér rózsa! *beletették egy vázába és letették az asztalára.*
- Itt maradhatunk még? *kérdezte Reno tőlem.*
- Addig maradtok ameddig csak akartok! *motyogtam, én csak Namira akarok figyelni, hogy mikor nyílik ki a szeme, hogy mikor szorítja meg a kezem, hogy mikor szólal meg!* - Holnap be kell menni?
- Igen. *mondta Reno.*
- Nem akarok! *ráztam a fejem.*
- Nem maradhatsz itt egész nap!
- De! Itt fogok maradni!
- Ne legyél gyerekes!
- Nem vagyok az!
- De az vagy! *rángattak volna el.*
- Akkor csak ma had maradjak! *löktem el őket.*
- Jó, de ha holnap nem vagy ott a munkahelyen akkor nem tudom mit csinálok veled! *fenyegetett Reno, de nem hatott meg. Nekem Nami fontosabb.*
- Jóó! Ott leszek!
- Mi akkor megyünk! *mondták majd el is mentek.*
Visszamentem Nami ágyához és elkezdtem neki halkan énekelni a Deart. Tudom, hogy hallja és ettől megnyugszik kicsit. Közben simogattam a kezét és a puha arcát. Nem akartam itt hagyni.